Rangos famíliák, jeles személyek a 18-20. századi Dél-Dunántúlon - Baranyai Történelmi Közlemények 6. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 2014 (MNL BaML, 2014)

Cserna Anna: A hagyományos nemesi gondolkodás és a polgári értékrend a Sztankovánszky famíliában

birtokos osztozott. A viszonylag kicsi birtokos réteg esetében a jómódú közép­birtokosnak az 500-5 000 holddal rendelkezőket nevezhetjük, míg az ez alat­tiakat kisbirtokos fogalommal írhatjuk le. A néhány száz holdas nemesi birtok elenyésző voltára magyarázatul szolgálhat pedig az, hogy elég későn kezdő­dött el a középbirtok aprózódása. Elsőként jött létre a hidasi közbirtokosság Perczel, Kajdachy família körében (1767), amelyet még további nyolc követett 1848-ig. A kis- és a nagybirtok között elhelyezkedő középbirtok tehát olyan történelmi kategória, amelynek nagysága az idők folyamán ugyan csökkenést mutat, de hosszú időn keresztül fedezte a vármegyei hivatalviseléssel járó költségeket, egyszóval a vármegyei elitbe jutás anyagi hátterét biztosította.6 Ami a baranyai közélet, a nemes vármegye közszereplőit illeti, azok főként a birtokos nemesség köréből kerültek ki, de csaknem baranyai sajátosság, hogy az uradalmi tisztségviselők, a kisnemesek, a honoráciorok is szép számban előfordultak a megyei közigazgatás magasabb tisztségeiben már a korai idők­től fogva. A vármegye közigazgatásának megerősödésével, a birtokviszonyok elrendeződésével beszélhetünk valójában vármegyei közéletiségről. Ez akkor következett be, mikor már a megtelepedett lakosság otthonra lelt, gyökeret vert, a birtok pedig jövedelmezővé vált, és ekkor az új birtokosok eddigi lakhe­lyükről véglegesen leköltöztek új szerzeményeikre. A birtokosokat a birtokon kívül aztán a létrejött rokonsági kapcsolatok is a vármegyéhez fűzték. A birtok elégséges jövedelme pedig lehetővé tette számukra a hivatalviselést, a bekap­csolódást a megyei életbe, vagyis értékrendjüknek megfelelően szolgálni az uralkodót és az országot szűkebb környezetükben, a vármegyében.7 E sajátságos nemesi világhoz tartoztak Mocsolád puszta/Alsómocsolád középbirtokosaként a Sztankovánszkyak is, annak ellenére, hogy a család két évszázadon át nem számított helyben lakó birtokosnak. Csak a 20. század elején az öröklés rendje szerint a család egy kései utódja, Sztankovánszky Pál telepedett le véglegesen a baranyai családi birtokon. Családtörténet Az ősi nemesi család származási helyét Liptó vármegyében jelölte meg a ge­nealógiai irodalom.8 Az előnevüket is adó, Vág völgyében a festői környezetben fekvő Sztankován falut Gombással együtt 1425-ben nyerték el, amelyet Zsig- mond király ünnepélyes oklevélben megerősített 1426-ban. Sztankovánszky János likavai kapitány kapta a birtokadományt „örökre és birtoklásra” maga és 6 GLÓSZ 1991, 7.; ODOR 1986, 135-148. 7 CSERNA 2011, 13.; ODOR 1986, 135, 141. 8 NAGY 1863.; KEMPELEN 1910. A hagyományos nemesi gondolkodás és a polgári értékrend a Sztankovánszky famíliában 89 MNL Baranya Megyei Levéltára Évkönyve 2014

Next

/
Oldalképek
Tartalom