Rangos famíliák, jeles személyek a 18-20. századi Dél-Dunántúlon - Baranyai Történelmi Közlemények 6. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 2014 (MNL BaML, 2014)
Hermann Róbert: Az "összeférhetetlen". Perezel Mór pályaképe
Rangos famíliák - jeles személyek a 18-20. századi Dél-Dunántúlon Sze geden korlátlan hatalommal fogok fellépni, és remélem, hogy Ón eló'segítend hazafiúi törekvéseimben." Perczel fenti kijelentéseit két dolog motiválta. Egyrészt az, hogy érzékelte Mészáros és Dembinski pozíciójának gyengeségét, és Kossuth magatartásából is arra következtetett, hogy a kormányzóelnök is hajlandó lesz támogatni az ő vezéri aspirációit. Másrészt viszont értesülhetett arról, hogy Szegeden a közvélemény egyre inkább Görgei fővezérsége mellett nyilatkozik, s saját jelölésével ezt is meg akarta előzni. Ugyanakkor gyors levonulása Szeged előterébe bebizonyította, hogy a július 21-22-én megvitatott haditervek közül mégiscsak Mészároséké volt a jobb; a Duna-Tisza közén ugyanis nem akadt védhető pozíció, s egy cs. kir. mellékoszlop bajai átkelése még bekerítéssel is fenyegethette Perczelt. A Tisza mögött állást foglalva viszont összeköttetésben maradhatott a többi magyar hadosztállyal és hadtesttel is; sőt lelassíthatta volna Haynau három oszlopának előretörését is. Perczel tehát fővezéri aspirációktól eltelve érkezett meg Szegedre július 29- én. Ezen a napon értesült arról, hogy július 28-án, az Arad vára főfelügyelőjévé kinevezett Damjanich tábornok letartóztatta a vár parancsnokát, Perczel Mór testvérét, Miklóst. Az önfegyelem bajnokának nehezen tekinthető Perczel ezen olyannyira felingerlődött, hogy a július 29-én este a kormányzónál tartott haditanácsra berontva, páratlanul ízléstelen jelenetet rendezett; Damja- nichot főbelövéssel fenyegette, s aztán ezt az ígéretét még több tábornokra és miniszterre is kiterjesztette. Majd kijelentette, hogy „őhadi tekintetben hadi felsőbbséget nem ismer el, senkinekfővezérségét nem fogadja el, és e részben parancsot sem fővezértől sem hadügyminisztertől nem fogad el"-, így aztán a minisztertanács egyszerűen leváltotta őt a tiszai hadsereg éléről. Kossuth ezután Mészárost kezdte el kapacitálni, hogy megmarad-e lemondása mellett, vagy hajlandó folytatni a fővezérséget; mire Mészáros „lemondása melletti maradását határozottan kijelentvén, csupán azon felhívásnak engedett, miszerint a fővezénylet betöltéséig a szegedi tábor körüli fővezéri rendelkezéseket megteendő” Július 30-án hajnalban a minisztertanács úgy döntött, hogy a Szeged környékén egyesült csapatok parancsnokságának betöltésére Kossuth kérje fel Dembiúski altábornagyot mindaddig, míg Görgei seregével az egyesülés meg nem történik. A fővezérség kérdése tehát ideiglenesen megoldódott. Mészáros július 31-én reggel 6 órakor jelentette a hadügyminisztériumnak, hogy a fővezérséget Dembinski kezeibe átadta; ő maga azonban továbbra is a főhadiszálláson marad. Dembinski mellett immáron ő vitte a vezérkari főnöki teendőket egészen az 1849. augusztus 9-i temesvári csatáig, amikor Bem vette át a fővezérséget és Guyon tábornok a vezérkari főnökséget. Mészáros tehát részt vett a déli fősereg utolsó hadműveleteiben; ott volt a végzetes temesvári 174 Hermann Róbert
