Rangos famíliák, jeles személyek a 18-20. századi Dél-Dunántúlon - Baranyai Történelmi Közlemények 6. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 2014 (MNL BaML, 2014)
Hermann Róbert: Az "összeférhetetlen". Perezel Mór pályaképe
A Penzd-hadtest Zala megyei hadműveletei 1848 őszén17 1848. október elején, Nagykanizsa október 3-i felszabadítása után Zala megyét, illetve az ország délnyugati határszélét két cs. kir. csoportosítás fenyegette. Pontosabban, egyikük, a Stájerországban szervezés alatt álló tartalék hadtest ekkor még alig volt abban a helyzetben, hogy bárkit is fenyegessen. A 72. életévét taposó Laval Nugent von Westenrath táborszernagy parancsnoksága alatt álló hadtest ekkor gyakorlatilag egy erős, kb. 2 500 főnyi dandárból, illetve általában sorgyalogezredek negyedik zászlóaljai alkotta stájerországi helyőrségi csapatokból állott. Tüzérségének összetételéről és számáról nincsenek adataink. E csapatok összlétszáma aligha haladta meg az 5 000 főt, s a stájerországi nyugtalanságok, különösen a grazi forradalmi mozgalmak miatt nem léphetett fel támadóan a magyar határszélen. A horvátországi, a Mura és a Dráva vonalán álló horvát határőri és cs. kir. csapatok létszáma ennél sokkal jelentősebb volt. A stájerországi dandártól „kölcsönkapott” egységekkel együtt 14-15000 főt számlálhatott, s legalább 24 löveggel rendelkezett. Komoly hátrányt jelentett viszont, hogy a hadtest tömegeit népfölkelő és határőri tartalék zászlóaljak alkották, amelyek igen gyengén voltak ellátva kézi lőfegyverekkel. Ahatár innenső oldalán jóval csekélyebb, s hasonlóképpen kevéssé bevethető erők állomásoztak. A Nagykanizsát Vidos József vezetésével felszabadító, mozgósított nemzetőrökből álló haderő nagy része október 6-án észak felé vonult, magával víve az időközben 9. huszárezred Körmendről beérkezett századát is. A Zala megyei önkéntes mozgó nemzetőrök négy százada felszerelés végett Zalaegerszegre vonult, a 4. huszárezred Grazból hazaszökött százada szintén a város környékén táborozott. Már Nagykanizsa felszabadítása után érkezett meg a táborba a Sopron városi önkéntesek egy százada is. A Somogy megyei nemzetőrség a Zala megyei népfelkelés egy részével Légrádtól Letenyéig tartotta szemmel a Mura vonalát, s október 7-én reggel 9 óra tájban sikertelenül próbálta meg visszafoglalni a kakonyai, légrádi és letenyei hidakat a horvátok- tól. A támadás során mind a Somogy, mint a Zala megyei századok (egy kivételével) inkább a hátrálás, mind az előnyomulás során árultak el buzgóságot. A horvátok átkeltek a Murán, feldúlták a letenyei kastélyt, s az egész vidéket felgyújtással fenyegették.18 Palocsay Jakab somogyi őrnagy október 8-án kérte Zala megye bizottmá17 A fejezet egészére és Perczel muraközi hadjáratára ld. HERMANN 1995. A megjelenése óta publikált fontosabb források és tanulmányok: HERMANN 1998.; BENE 1999.; SIPOS-KRALOVÁNSZY 2001.; KEDVES 2002.; HERMANN-MOL- NÁR 2006.1. k.; HERMANN 2008.; HERMANN 2011. 18 Sárközy Albert - OHB, Kaposvár, okt. 11. MNL OL KPA 202. Az „összeférhetetlen”. Perczel Mór pályaképe 147 MNL Baranya Megyei Levéltára Évkönyve 2014