Utcák, terek, épületek Pécset - Baranyai történelmi közlemények 4. A Baranya Megyei Levéltár Évkönyve, 2010 (BML, 2010)

FEDELES TAMÁS: Pécs terei, épületei és használatuk a késő középkorban

ábrázoló tollrajzon még jól látható a külső várfalat övező várárok, melynek nyomát a néhány éve zajlott ásatások során feltárták.247 A külső és a belső várfal között létrejött zwinger szintén növelte a vár védelmi erejét. Ugyancsak meg kell említenünk a belső várfal délnyugati sarkán emelt tornyot (a mai Püspöki Levéltár épülete). Petrovich Ede véleménye szerint ezt az épületet az asztrológia iránt is érdeklődő Janus Pannonius püspök építtette csillagászati megfigyelésekhez.248 Sokkal elfogadhatóbbnak vélem azonban Kikindai And­rás nézetét, miszerint ez a saroktorony stratégiai célokat szolgált, s vélhetőleg Miklós püspök létesítette a 14. század derekán.249 Ezt látszik megerősíteni az ominózus rajzon a torony felső emeletén ábrázolt fa védőfolyosó is. A rajzhoz fűzött magyarázat szerint ez a torony egyúttal börtönként funkcionált (Turris seu career).250 Adatok híján csak feltételezni tudjuk, hogy a középkorban is ez az épület szolgált börtönként.251 Mindazonáltal a vár védhetőségét alapvetően geográfiai környezete, fek­vése határozta meg. Ez pedig Pécs esetében igen kedvezőtlen volt, hiszen a vár fölött fekvő szőlőhegyek kiváló ágyúállásokat biztosíthattak ostromok esetén. Nem véletlen, hogy 1543-ban minden ellenállás nélkül foglalták el a törökök.252 (Lásd 3. ábra, 80. o.) A Tettyét és a várost a déli sík területről szemlélő kortársak tekintetét min­denekelőtt vélhetőleg a magas, a városfal fölé emelkedő épületek vonzották. Az említett stratégiai célokat szolgáló védművek mellett elsőként a templom- tornyokat pillanthatták meg. A székesegyház a maga négy impozáns, városfölé magasodó tornyával kiemelkedett a templomok, önálló épülettel rendelkező kápolnák közül. A püspökvár északnyugati részén alapított prépostsági temp­lom nyugati oldalához a 13. század derekán építettek egy tornyot.253 A Szt. Bertalan templom délnyugati sarkán álló torony a 14. század elején már állt. A 15. század második felében zajló nagyszabású átépítések során a háromha­jóssá bővített templom déli oldalhajójába foglalták bele a tornyot, melyhez 247 Visy 2007. 11. 248 Petrovich 1975.150-151.; Petrovich 1981.13/b.-Janus érdeklődésén kívül vélhetőleg az épület későbbi funkciója is hozzájárult e hipotézis megfogalmazásához, hiszen Klimo püspök valóban obszervatóriumot rendezett be a toronyban. Horváth 2008. 122. 249 Kikindai 2007. 6. 250 Pataki - Gosztonyi 1941. 419. 251 A középkori püspöki börtönre egy 1427-ből származó adat tájékoztat: „carceribus eisdem domini episcopi”. Holub 1960. 185. 252 A rajzhoz készült szöveges magyarázat is ezt hangsúlyozza: „colles vinearum et montes immediate penes residentiam qui reddunt omnino pro praesidio etiam si fortis esset inhabilem et nunquam fortificabilem cum sit aedificatum contra excursiones” Pataki - Gosztonyi 1941. 419. 253 Sándor 1999. 30. Pécs terei, épületei és használatuk a késő középkorban 71 Baranya Megyei Levéltár Évkönyve 2010

Next

/
Oldalképek
Tartalom