Utcák, terek, épületek Pécset - Baranyai történelmi közlemények 4. A Baranya Megyei Levéltár Évkönyve, 2010 (BML, 2010)
B. HORVÁTH CSILLA: Az Irányi Dániel (Búza) tér történetéhez. A harangöntőműhely és környéke
ünnepségek szorították ki. 1919-ben a lestrapált, rogyadozó épületet lebontották.10 „Az 1920-30-as években a budai külváros az egyetlen területe a városnak ahol növekszik a kereskedelmi egységek száma. A vásárok szerepének csökkenésével egyidejűleg erősödik az üzlethelyiségekben folytatott kereskedelem, az időszakos kereskedelem rovására a permanens üzleti forma hódít teret.”11 Ha megvizsgáljuk az 1903 és 1937 között kiadott városi címtárakat, akkor azok alátámasztják a fentieket. 59 különböző bolt, üzlet alakult és működött hosz- szabb-rövidebb ideig a téren ebben az időszakban. Részletesebben megvizsgáltam az itt működött üzleteket, műhelyeket, háztulajdonosokat. Ehhez az anyakönyveket, Madas József budai külvárosi adatgyűjteményét, címtárakat, a város utca és házjegyzékeit, iparos és kerekedő szaknévsorokat, a levéltár iparos lajstromait, a helyi újságok hirdetéseit használtam. A tér telkei az utcafronton általában hosszúak és mélyen benyúló udvaruk volt, melyeket fokozatosan szinte dzsungellé alakítva beépítettek lakásokkal, műhelyekkel, raktárakkal, sufnikkal. Az udvari műhelyekben előállított árut néha a ház utcai frontján kialakított 4-5 négyzetméteres kis boltokban árusították. A tér nyugati oldala IRÁNYI DÁNIEL TÉR 2. A belvároshoz közelebbi sarokház eredetileg olyan nagy telek volt, amely magába foglalta a mai 4-es és 6-os házak telkét is. A mai sarokház az 1740-es évektől a 2. világháborúig szálloda volt. 1748-ban ez olvasható a házról: „a város vendéglőjeként szolgált udvarral, pincével és kerttel együtt a városé”. 1787-től „Római császárhoz” néven említik. 1824-ben már egyemeletes a ház. 1831-től „Császár” vendégfogadó. 1881-ben Jankovits Hugó szappanfőző veszi meg. Új házat épít, ez a mai épület. 1885 óta „Hét választófejedelem” néven jó hírű szállodája a városnak. 1929-ben kettéválasztják az épületet, a keleti része marad átalakítás után Jankovits József tulajdona.12 A vendéglő, szálloda részt a Pannónia sörgyár bérli. A ház ma is áll, étterem, húsbolt van benne. 10 Lippenszky István: Pécs mozitörténete. Pécs, 1983. 27-31. p. 11 Erdősi, i. m. 79. p. 12 Madas 1985. 584-586. p. Az Irányi Dániel (Búza) tér történetéhez. A harangöntőműhely és környéke 111 Baranya Megyei Levéltár Évkönyve 2010