Utcák, terek, épületek Pécset - Baranyai történelmi közlemények 4. A Baranya Megyei Levéltár Évkönyve, 2010 (BML, 2010)

Előszó

Előszó H a a közösségi szellemet tekintjük, talán nem túlzás azt állítani Pécs ■ városáról, hogy utcái, terei, házai és kövei is vallanak róla. Épített : környezetünk, a város arculata nemcsak lakóépületeinket, közös tereinket, ; járható és kacskaringós utcáinkat, rejtett zugainkat, hanem a megélhetés, a : mindennapi élet, a gazdálkodás, az igazgatás, a tanulás és gyógyítás, a közösen : gondolkodás, a szellemi értékteremtő városlakók profán és kultikus helyszíneit ■ is elénk tárja. Különösen érvényes ez olyan nagy múltú, kétezer éves közössé- ! gi léttel rendelkező településre, mint Pécs városa. Ezek a helyszínek az átélt ; történelem, a különböző korszakok lenyomatait is magukon viselik, legyenek • azok romosak, viszonylag épen maradtak, a jelen épületei, vagy éppen a föld alattiak. \ Városunk gazdag történelmi múltját a különböző korszakok fennmaradt : építészeti emlékei, ha olykor foghíjasán is, de jól tükrözik. Annak ellenére, : hogy a jeles múlt emlékeit a történelem viharai sem kímélték. Valljuk be a közelmúlt olykor átgondolatlan városépítészeti és fejlesztési koncepcióinak is : áldozatul estek kiemelkedő értéket képviselő épületek, közterek és természeti ; értékek. Igaz történtek elismerésreméltó kezdeményezések, amelyek ezt a •’ gazdag építészeti kultúrát korszakok és építészeti stílusok, jeles épületek és : közterek, vagy egy-egy kiváló építész munkásságát feltárva igyekeztek bemu- j tatni. De mindmáig hiányzik egy olyan átfogó munka, ami a város építészeti : örökségét globálisan bemutatja. ; A Baranya Megyei Levéltár ezért is választotta a 2007. és 2008. évi szak- \ mai konferenciái tematikájául Pécs épített környezetének sokszempontú be- : mutatását. A konferenciákon elhangzott előadások tanulmánnyá fejlesztett ; változatai alkotják tematikus évkönyvünk gerincét. : 2010-ben Pécs város viselheti az „Európa Kulturális Fővárosa” kitüntető : címét. A város sikeres pályázatának egyik központi eleme a több évszázados • építészeti örökség bemutatása illetve megújítási szándéka volt. ! Tanulmánykötetünk fenti programhoz is csatlakozva e különleges múltú és sajátos atmoszférájú város épített örökségének és építőinek kíván emléket állítani. Remélve, hogy az itt közreadott ismeretek - mintegy „szellemi leletmen­tésként” és értékőrzésként - számíthatnak a Városlakók és a szélesebb közön­ség érdeklődésére. A szerkesztők Pécs, 2010. Szent Mihály hava Utcák, terek, épületek Pécsett 9 Baranya Megyei Levéltár Évkönyve 2010

Next

/
Oldalképek
Tartalom