Pécs és Baranya 1956-ban - Baranyai történelmi közlemények 3. A Baranya Megyei Levéltár Évkönyve 2008 (BML, 2008)

Interjúk, visszaemlékezések, dokumentumok - LEVÉL - Ung Ferenc levele

nek. A jugoszláv laktanya persze üres volt, így aztán nekivágtam az erdőnek egy csapáson, közben Bézárdovval kontrolláltam, merre megyek, ha a csapás K-Ny-ra ment, otthagytam, és irány délnek. így jutottam el kb. még 1 Vi órai csatangolás után egy kocsiútra, ezen aztán végigmenve találkoztam egy határőrrel, akinek nagyon megörültem, és elvezetett a laktanyájukba. Meglepően szívesek voltak, megmosakodhattam, a ruháimat levetettem, a katonák szárogatták, közben folyton beszéltünk, csak nem nagyon értettük egymást. Kipihentem, aztán elindultam egy portyázó járőrrel a másik őrsre, onnét a harmadikra, végre dögfáradtan beértünk Dályokra. Itt aludtam, és reggelre már tele volt az egész terem, megtöltöttük. Délután elvittek Pélmonostorra, aztán meg Eszékre, azóta itt vagyok lágerlakó. Sok ismerőssel találkoztam, a tábor egy kész társadalmi keresztmetszet, minden képviselve van. Egy jó haverral kötöttünk „házasságot", még a forradalom alatt megismert pesti mérnök, azzal rugdaljuk egymás oldalát azóta is, kis megszakításokkal. Egészen különös, kívülálló számára érthetetlen az életfelfogás itt. Nem ragaszkodik az ember a dolgaihoz, ma itt, holnap ott alszik. És mindenhol egyformán érzi magát. Délután megbeszélve az ágycsere, 2-3 nap múlva, v. amikor akarják, vissza az egész. Persze a legjobb, hogy itt aztán nem probléma a házasságkötés és válás sem. Van egy pap, az tartott 2 x Istentiszteletet. Igazán megható, hogy a legvadabb társaság, a Bika-legénysége, és az egész tábor, ahol egész nap csak a szép magyaros körmondatok és a góthai idézése veri fel a csendet, néha a biblia recitálásával váltakozva - teljes csendben, fegyelmezetten vett részt a „misén", katholikus, protestáns egyaránt, a pap melegítőben, zokniban egy ágy tetejéről beszélt, és egymás után teljes egyetértésben énekeltük a pápai hymnuszt és a zsoltárokat. A közös sors összehozta az embereket. A tábori rendelőben melózom, ill. egy fiók-műhelyt is állítottam fel. Ahol aztán teljes a zavartalanság, csak a betegek nyüszögnek. Itt minden kis csodával rögtön kórházba kívánkozik mindenki persze, mert közel van a rendelő. Van itt olyan változatosság és forgalom, hogy alig győzzük. Meg a részegek handabandázása, és az éjszakai csetepaték, ha nem lenne, szinte unatkoznánk. Többször kimegyek Eszékre, kórházba, mindenhol találok magyarokat, ill. magyarul tudókat. Ez a szerencsém, mert horvát tudásom még igen kezdeti stádiumban van. A választék bő, minden kapható, csak legyen elég dinár, itt is azon múlik a vásárlás. Hogy van az én volt családom otthon? Most úgy van, hogy Svédországba megyek, mert Anglia nem nagyon fogad be. Az Észak-i kirándulás nem tudom, hogy fog beütni még, talán 10 napon belül visznek, már lefényképeztek, ujjlenyomatoztak bennünket. Majd onnan írok és ha végleges helyen leszek, oda fogok választ is kérni. (...) [A továbbiakban a családra vonatkozó, személyes sorok következnek - a szerk]