Pécs és Baranya 1956-ban - Baranyai történelmi közlemények 3. A Baranya Megyei Levéltár Évkönyve 2008 (BML, 2008)

Bevezető - SZAKOLCZAI ATTILA Az 1956-os budapesti forradalom és szabadságharc vidéken

nagyimrés része, sőt elsősorban a forradalom mellett halálig hűséggel kitartó miniszter személyének és azon keresztül a megmozdulás baloldali jellegének kidomborítása, valamint a Kádár-rendszer bűnben fogantatásának leleplezése volt érdekes. Ezért nem annyira az eseménytörténet bemutatására, mint inkább a legfőbb jellemzők megragadására szorítkoztak, ami a legplasztikusabban a történet Budapestre szűkítésével volt kivitelezhető. Gosztonyi, Oltványi, Pongrátz és Király Béla pedig elsősorban a fegyveres harcra, valamint (utóbbi) az új, a forradalmi rend védelme érdekében életre hívott nemzetőrség bemutatására koncentrált, így az ő történeteik is csak budapesti történetek lehettek. Az emigráns kiadványok összeállítói érzékelték, hogy a fővárosban történtek csak egy (bárha jelentős) részét képezik az ötvenhatos történetnek, törekedtek is arra, hogy a vidék eseményeiről is hírt adjanak, ezek a szövegek azonban nem váltak összefüggő, szerves történetekké. Zádor István írása Szigethy Attiláról, vagy Szűcs Sándor beszámolója a záhonyi határállomáson zajlott eseményekről nem voltak képesek megtörni Budapest hegemóniáját az ötvenhatos történetben, amit jól mutat, hogy Borbándi Gyula is Budapestre fókuszálva írta meg a magyar népi mozgalom történetének 1956-os fejezetét. Mivel pedig a szakmai (és közéleti) diskurzus értelemszerűen nem anynyira magáról a történelmi tényről, hanem sokkal inkább az annak korábbi interpretációi által megrajzolt históriáról folyik, a nyugati szakirodalom a fentiekben hivatkozott szerzők munkáinak nyomán, azok megállapításait átvéve vagy azokkal vitázva, de mindenképpen budapesti perspektívájukat megtartva törekedett 1956 teljesebb bemutatására. Tették ezt annál inkább, kényszerűségből, mert források híján lehetőségük sem igen volt kitágítani az 1956-ról kialakult képet. Szimptomatikus ugyanakkor, hogy az első olyan, a rendszerváltozás előtt megjelent írásnak, amely 1956 tárgyilagos bemutatására törekedve minden korábbinál jelentősebb figyelmet fordított a vidéken történtekre, nem magyar, hanem angol volt a szerzője, Bili Lomax, aki egy önálló fejezetet szentelt a forradalom vidéki eseményeinek. Az emigráns irodalomhoz hasonlóan a forradalom Budapest-centrikusságát erősítette 1956 kádárista ellenforradalom-diskurzusa (amennyiben helytálló diskurzusról beszélni olyan közegben, amelyben csak kevesek számára volt biztosítva a megszólalás lehetősége). A kádárista teleologikus 1956interpretáció célja volt bebizonyítani a történtek szervezettségét és ellenforradalmi jellegét. A szervezet nyilvánvalóan központi irányítást feltételez, ez a központ Kádárék szerint a Nagy Imre-csoport volt, vagyis az események nem csupán, hogy Budapesten történtek, hanem a vidéken történteket is a központból irányították, általában a vidéki eseményeket is Budapestről érkezett bujtogatok kezdeményezték vagy fordították „ellenforradalmi" irányba. Nagy Imre mellett Budapesten lépett a közélet porondjára Kádárék másik legfon-