Pécs és Baranya 1956-ban - Baranyai történelmi közlemények 3. A Baranya Megyei Levéltár Évkönyve 2008 (BML, 2008)
Pécs és Baranya megye a forradalmi napokban - TEGZES FERENC Jelképek 1956-ban - 1956 jelképei
meg a Katona József Színház Forradalmi Bizottsága is. Ekkor távolították el az épület homlokzatáról a vörös csillagot és helyébe kitűzték a nemzeti zászlót és elénekelték a Himnuszt. 119 November 1. A Bács-Kiskun megyei Agasegyházán a megalakult Nemzeti Bizottság elnöke, Kasza Mihály beszédet tartott, amelyben többek között kijelentette, „hogy nincs szükség már vörös zászlóra és vörös csillagra, mivel van nekünk nemzeti színű zászlónk, azt kell megvédeni." 120 November 2. A Bács-Kiskun megyei Újsoltra sztálinvárosi felkelők érkeztek ezen a napon, ahol egyikőjük beszédet intézett a lakossághoz, majd a toronyról ledobva a pártállami jelképet, helyébe kitűzte a nemzeti színű zászlót. 121 November 4. A Pécsre beérkező szovjet katonai erők ellen az uránbánya igazgatósága előtt a fiatalok magyar zászlókkal a kezükben akarták megállítani a tankokat. De ez természetesen nem volt hatékony, és a tankok az eldobált nemzeti jelképeken átgázolva mentek tovább. 122 A kortárs erre a napra témánk szempontjából így emlékezik: „E szomorú vasárnap hajnalán Pécs lakói arra ébredtek, hogy a város exponált helyein, s a középületek előtt lövésre kész ágyúcsövek merednek feléjük. ...A templomból a munkahelyemre, a mentőállomásra menet, csak elvétve lengetett a szél ottfelejtett vagy szándékosan otthagyott piros-fehér-zöld zászlókat." 123 A forradalom utóvédharcai A november 4-én bekövetkezett megszállás után is még egy-két helyen az ellenállás szelleme - témánkkal összefüggésbe hozhatóan - megnyilvánult. Röplapok terjesztésére került sor Zala megye területén, amelyek a tanárokat, diákokat szólították meg: „Legyetek büszkék országunk hős fiataljaira, akik áldozatos harcukkal igyekeztek elpusztítani népünk ellenségeit. Bontsátok ki iskoláink nemzeti színű zászlaját. Tűzzétek magasba azt a szent lobogót, mely oly sok esztendőn keresztül zárva volt. El van szánva hős ifjúságunk és kész utolsó csép (sic!) véréig ezt a szent lobogót megvédeni a tomboló terrorral szemben is." 124 De nemcsak az eszme szintjén mozgott a nemzeti színű 119 Tóth, 2000. 51. o. 120 Tóth, 2000. 148.0. 121 Tóth, 2000. 480. o. 122 Berki, 1996. 75. o. 123 Than, 1997. 232-233. o. 124 Csomor-Kapiller, 1996. 411. o.