A Pécsi Székeskáptalan pecséthasználata (1700-1845) - Baranyai történelmi közlemények 2. A Baranya Megyei Levéltár Évkönyve, 2006-2007 (BML, 2007)

Tanulmányok a történeti segédtudományok köréből - BORSY JUDIT A Pécsváradi közalapítványi kerület tisztviselői, alkalmazottai a 19. század első felében

Az uradalmi tisztviselőket a közalapítványon belül viszonylag gyakran helyezték át más kerületekbe. így az ország különböző területéről érkezhet­tek a tisztek, elköltöztek vagy visszaköltöztek a gyakori átszervezések során. 8 Az egyéb, nem közalapítványi uradalmakból azonban elég ritkán jöttek al­kalmazottak. Az uradalmi tisztségviselők mindenképpen fontos szerepet töltöttek be az uradalom életében. Származásra való tekintet nélkül az uradalom minden tisztje, sőt a szolgaszemélyzethez tartozó hajdúk, uradalmi katonák is tekin­télyt élveztek. Az uradalom személyzetén belül több példa is van az átjárha­tóságra. Látványos előmenetele volt például Mixich Sándornak, Hegedűs Jánosnak, vagy a kádárcsaládból származó Baumholczer Ferencnek. Ugyanakkor több olyan példát is találunk, ahol a családban generáció­kon keresztül nemcsak a fiúk, hanem a vők is az uradalom alkalmazottai, és gyakran ugyanazt a tisztséget töltötték be. Császár (Kayser) Mihály, pécsvá­radi számtartó nyugdíjazásakor fia Császár Lipót vette át a számtartóságot, anélkül, hogy a szokásos ranglétrát végigjárta volna. A Légrády, Angyal, Seydel, Heiszer család számos tagja volt több generáción keresztül uradalmi tiszt, a gazdászati illetve az erdészeti ágazatban. A sokgyermekes tisztek csa­ládjából gyakran több fiú is választotta az uradalmi pályát, a leányok pedig uradalmi tisztekhez mentek férjhez. Beszedits János tiszttartó 11 gyerme­ke közül ketten, Pribék Bódog helyettes főtiszt hasonlóan népes családjából (egy lány és hét fiú) hárman kerültek közalapítványi uradalmi alkalmazásba. A kádár családok (Baumholczer, Diczenti, Schwartzer), az erdész családok (Stenge, Scharl, Temer, Vagnitz) tagjai több évtizedig, akár 100 évig is be­tölthették ugyanazt a tisztséget. Az archontológia a pécsváradi közalapítványi kerület tisztviselőit mu­tatja be, az eddigi kutatások eredményei alapján. Legfontosabb forrás a pécs­váradi közalapítványi kerület iratai. 9 Ilyenek például az uradalmak személy­zeti kimutatásai, melyekben az adott időpontban pontosan felsorolják a hi­vatalban lévő személyeket. A kimutatások adatai változóak, vannak olyanok, melyek pontos adatot közölnek a tisztviselők hivatalban töltött idejéről, a hivatali eskü letételének pontos időpontjáról, esetleg az illető koráról, illetve előző beosztásairól is. Különösen értékes adatok találhatóak a tisztviselők ál­lás pályázataiban. 10 Ezeken kívül minden uradalmi irat tartalmazhat a tiszt­viselőkre vonatkozó fontos adatot, ezek gyűjtése több éves, évtizedes mun­8 6000/1876 sz. VKM rendelet például megtiltotta az írnokok nősülését, s nemcsak a jövedelem csekélysége miatt, „hanem a szolgálati viszonyban gyakran szükséges áthe­lyezések keresztiU vitele is megnehezítetik". 9 Az uradalom iratainak mennyisége több mint kétszáz folyóméter. BML XI. 605. 10 A főtiszti iratok 44. sz.kútfője tartalmazza ezeket a pályázatokat. BML XI. 605. a. 2.

Next

/
Oldalképek
Tartalom