Források Pécs város polgárosodásáról (1867–1921) - Tanulmányok és források Baranya megye történetéből 15. (Pécs, 2010)

3. IPARI KISÜZEMEK, VENDÉGLÁTÁS / Borsy Judit

pítani. Ha képességünkkel szemben aggályai voltak, akkor szakértőt kellett volna meghallgatnia, avagy tanúkat, akik bennünket, egyéniségünket, képességeinket is ismerik. Ötletszerűleg az érettség hiányát megállapítani csupán „korunknál fogva.” Ez szöges ellentétben van a törvénnyel, amely épen a kor szempontjából egyöntetűleg azt állapítja meg, hogy a betöltött 18-ik élet év a nagykorúságra képesít, tehát önként következik, hogy az ezen korban levő egyénnél, nem lehet koránál fogva az érettség hiányát megállapítani. Tisztelettel Klein Teréz, Klein Rezső, Klein Adám, mint kisk. Klein Teréz és kisk. Klein Rezső törv. képviselője. BML IV. 1409. B. 288/1921. MÁSOLAT, ÍRÓGÉPPEL ÍROTT. Klein Adám 1885-ben alapította asztalos üzemét. Négy fia lett asztalos, leánya pedig a nagykorúsítását elsőfokon elutasító ítélet elleni fellebbezésében ezt írta: „úgyszólván egyedül vezetem az üzlet egy jelentékeny részét, a Ferenciek utcai [11. sz. alatti] bútorüzletet. Egyedül kötök és bonyolítok le nagyobb és legnagyobb ügy­leteket. Mindketten töviről-hegyére ismerjük az asztalosipar és bútorüzlet minden csinját-binját a legnagyobbtól a legaprólékosabb részletekig, amit a műhelyben illetőleg az üzletben eltöltött hosszú éveken át elég alkalmunk volt elsajátítani.” Az üzemet halála után (1920) fiai (Gyula, Rezső, János) „Klein Adám fiai” néven tovább folytatták. A villanyerőre berendezett műhelyben 15 segédet, 7 tanoncot al­kalmaztak. A cég irodáját a kereskedelmi érettségit tett János vezette.190 34. SCHWARCZ HENRIK191 ÜGYNÖK VÉGRENDELETE Pécs, 1919. aug. 25. Végrendelet. Én, alulírott Schwarcz Henrik ügynök pécsi lakos (Siklósi u. 7. sz.) az alulírt helyen és napon, ép ésszel bekövetkezendő halálom esetére a következőképen vég­rendelkezem: Én Schwarcz Henrik pécsi lakos, bekövetkezendő halálom esetére általában azt rendelem, hogy mindennemű ingó és ingatlan vagyonom kizáróla­gos örökösei legyenek egymás között egyenlő arányban feleségem szül. Ascher Ilona és három gyermekem névszerint Schwarcz Boriska, Sári és Ilonka, hogy tehát mindegyiket hagyatékom !4 része illesse. Némely kivételt ezen szabály alól az alábbiakban állapítok meg. Ezen örökséggel feleségem szül. Ascher Ilona, közszerzeményi igényére és özve­gyi haszonélvezeti jogára vonatkozólag is kielégítettnek tekintendő, de kielégített- nek tekintendők gyermekeim is. Meghagyom, hogy a vagyon mindaddig együtt maradjon és együtt kezeltessék, amíg leányaim fé[r]jhez nem mennek, vagy nagy­korúságuk után önállóak nem lesznek, amikor is a férjhez menőnek, vagy önálló 190 LADÁNYI, 1929. 266. 191 Schwarcz Henrik (t 1919. szept. 12.) Első házasságából származott 3 leánya: Schwarcz Boriska, Sarolta és Ilona. Második felesége Ascher Ilona. 88

Next

/
Oldalképek
Tartalom