Források Pécs város polgárosodásáról (1867–1921) - Tanulmányok és források Baranya megye történetéből 15. (Pécs, 2010)

9. POLGÁROSODÁS ÉS ZSIDÓSÁG PÉCSETT / Vörös István Károly

ezennel megengedem, hogy a kiadásában megjelent alább felsorolt szépirodal­mi sajtó termékeket, úgy mint: „A magyar nemzet története” című művet írták Szalay-Baróti; „A magyar szabadságharcz története” című művet írta Gracza György; és „Kossuth Lajos, Klapka és Türr István tábornok” című történeti re­gényt, írta Boross Vilmos, kir. közjegyző' által hitelesített meghatalmazással ellá­tott saját ügynökei által Baranya vármegye területén terjeszthesse és árusíthas­sa, illetve jelzett művekre megrendeléseket gyűjthessen. Jelen engedély 1 (egy) évi érvényességgel bír. Pécsett, 1902. évi augusztus hó 31-én, Koszits Kamill Baranya vármegye al­ispánja BML IV. 1422. B. 10675/1903. EREDETI, KÉZZEL ÍROTT. 154. HELYSZÍNI SZEMLE MORGENSTERN BÉLA LASKASÜTÖDÉJÉNÉL Pécs, 1903. febr. Tekintetes Pécs sz. k. város főkapitányságához Pécs Alólírott alázattal értesítem a tek. főkapitányi hivatalt, miszerint fó. hó 18- án Munkácsy Mihály utca 41. szám alatt a laskasütést megkezdem,521 egyúttal megkérém a tek. főkapitány urat a helyszíni szemlét e hó 17-én délután megtar­tatni szíveskedjék, hogy munkámban gátolva ne legyek. Pécs, 1903. február hó 16-án. Morgenstern Béla sütő mester Univ. Med. Dr. Ludwig Ferenc Pécs szab. kir. város kerületi orvosa Király utca 27. 104/1902. szám Tekintetes Rendőrfőkapitányi hivatal! Alulírott tisztelettel jelentem, hogy Morgenstern Béla laskasütődéje, Mun­kácsy Mihály utca 41. sz. házban, mai napon tartott szemle alkalmával kifogás­talannak találtatott. Pécsett, 1903. febr. 23-án. Teljes tisztelettel: Dr. Ludwig Ferenc kerületi és tb. főorvos BML IV. 1422. B. 1486/1903. EREDETI KÉZZEL ÍROTT. 155. WEISZ GÉZÁNÉ „BUDAPESTI NAGYÁRUHÁZ” CÉG BEJEGYZÉSÉT KÉRI 1913. júl. Dr. Tausz Dezső ügyvéd Pécs Tekintetes kir. Törvényszék! Pécs! 521 A sütödét vélhetően a környező utcákban nagyobb számban lakó zsidók kóser pékáru igényeinek kielégítésére nyitotta meg üzemeltetője, a laska pászkát is jelent. 375

Next

/
Oldalképek
Tartalom