Források Pécs város polgárosodásáról (1867–1921) - Tanulmányok és források Baranya megye történetéből 15. (Pécs, 2010)
6. HOZOMÁNY, ÖLTÖZKÖDÉS, DIVAT / Nagy-Borsy Noémi
dent tételesen számba vettek, megtaláljuk itt a kanalak minden fajtáját, konyhai eszközöket (90. dók.). A tehetősebbeknél nem volt ritka a monogramozott nemesfém étkészlet (95., 103. dók.).362 A kelengye másik része a nő nemcsak kizárólagos tulajdonában és birtokában, hanem saját használatában is maradt, ezek voltak a használati tárgyak, ruhaneműk, minden, ami hozzátartozott egy nő akkori szükségleteihez. Ez kiderül Börzsön Béláné szül. Wanke Irma hagyatéki leltárából is, aki fiatal házasként halt meg, így a kelengyéje még új volt (96. dók.). Csak, hogy pár példát említsünk: női fehérnemű, úgymint: 43 női ing, 15 fűző (corset), 12 női nadrág, 6 női barchent nadrág, 3 barchent szoknya, 10 pár színes harisnya, 27 pár fehér harisnya, továbbá selyem-, színes szegélyű-, batiszt-, fehér zsebkendők, összesen 98 darab. A felső ruházat általában egy-egy selyem-, kasmírruhából, továbbá egyszerűbb posztó ruhákból állt. Természetesen nem maradhattak ki a kiegészítők sem: a kendők, gallérok, kalapok, főkötők, napernyők, különféle ékszerek, mint nyakékek, függők, gyűrűk. A női használati tárgyak főleg apróságok voltak (fésű, női zsebóra, játékok), de akár olyan nagyobb értékűek is, mint a varrógép, tükör, ingaóra. Ezek mind egy átlagos kelengyéhez tartoztak (91. dók.). Márpedig kelengye nélkül nem volt házasság, így még a legszegényebbek is kitettek magukért, és mindig igyekeztek a lehető legtöbbet adni. Sok esetben segítettek rokonok, barátok is. Még egy árvaházban nevelkedett lány részére is készíttettek kelengyét egy korabeli számla tanúsága szerint (93. dók.). Bayerle János volt városi főszámvevő özvegye, pl. kérelmében özvegyi nyugdíjának és pótlékának előlegéért folyamodott, hogy legidősebb lányának kelengyét vásárolhasson. A válasz szövegéből kiderül, hogy ezt elég indoknak találták ahhoz, hogy kivételesen engedélyezzék (92. dók.). A kelengye fontosságát jelzi az is, hogy a korabeli lapok mindig közzétették az úri osztályhoz tartozó nők kelengyéjét, pl. egy 1909-ben megjelent „A magyar úrinő”363 című kiadvány melléklete pontosan meghatározta, hogy mit illik egy „magyar úrinőnek” a kelengyéjében vinnie. Ezek között szerepeltek ruhák minden alkalomra, valamint kiegészítők. Míg az úri rétegeknél természetesen több öltözet estélyi-, selyem-, bársony-, soirée-, diner-ruha is előfordult, a középrétegeknél már egy selyemruha is fényűzésnek számított. Ehhez képest mégis találunk leírásokat, miszerint még szegényebb családokból származó leányokkal is egy vagy két selyemruhát adtak, ezt az egyes egyházi leírások erkölcsi romlásként is értékelték.364 Mégis inkább talán annak a jele, hogy az arisztokrácia által meghatározott irányt akarta mindenki közvetve vagy közvetlenül követni. Ennek egyik módja volt, hogy a lányok saját maguk készítették kelengyéjüket, erre polgári családokban is volt példa. Thaller Gusztáv állatorvos özvegye pl. kérte, hogy leánya gyámpénztárban kezelt részvényeit adják el, hogy a befolyó összegből leánya nevelési költségeit fedezhesse, mert: „Mariska [...] elvégezte a 362 A monogramot az ágyneműbe, törülközőkbe, konyharuhákba is belehímezték (99. dók). 363 A magyar urinő- Holzer csász. és kir. udv. kamarai szállító cég negyvenéves fennállásának évfordulója alkalmából 1869-1909. Az újság karácsonyi melléklete, Budapest, 1909. 364 KÉRI, 2008. 190-193. 251
