Dokumentumok gróf Batthyány Kázmér közéleti tevékenységéről - Tanulmányok és források Baranya megye történetéből 14. (Pécs, 2006)

Dokumentumok 1-165

A tul a dunai erő megvizsgálására egy biztos emberemet küldöttem ki, kitől is megtud­tam, hogy Eszék várán egy fekete sárga és illyr lobogó leng, az erő ott nem igen nagy - Sik­lóson és Pécset vagyon két két század határőr, a többi helyek részint üressek, részint keve­sebb számú határőrökkel vannak megrakva. Mihalovics Mihál őrnagy még Junius hóban Baranya megyében nemzetőrségi őrnagy­nak neveztetett ki, később ezen hivataláról lemondott: hogy azonban Baranya megyében egy lovas csapat alakítatott, annak parancsnokságát ismét elválalván, s azolta annak folyto­nos rendezésével foglalatoskodott, - az ellenségnek Baranyába történt bevonulása után pe­dig csapatjával átjött Bácsba, itt a baranyai század a tolnaival egy osztályba soroltatott, s a fő Parancsnokság által, annak vezényletével őrnagy Mihalovics bízatott meg. Ezen osztály kelőleg fel vagyon szerelve, s gyakorlottságánál fogva is bár hol használha­tó, s miután a legénység, mind a rendes ujonezok 4 évre vannak kötelezve, igen czélszerü lenne ezen csapatot is rendes Honvéd osztályba alakítani, vagy valami más osztályba bele­soroztatni. A nevezett őrnagy által az e részben hozzám tett kétrendbeli hivatalos levelét, s a jelenle­gi, s előléptetendő tisztek névsorát, oly kéréssel szerencséltetek ide mellékelve felterjeszte­ni, miszerint azokat megerősíteni, valamint Mihalovics őrnagyot, szerzett érdemeinél fog­va, osztályánál előléptettni méltóztassék. A legutóbbi szabadkai csatáról tett hivatalos jelentést részemről is, ide mellékelve felter­jesztem, azon kéréssel, hogy Paganini tüzérszázados, hátramaradt, s itt tartózkodó özvegye nyugdíjaztatásáról gondoskodni méltóztassék. Bács megyei nemezetőrségi őrnagy Czintula Antal urnák hozzám intézett s ide zárt nyi­latkozati folyamodványát kérelme méltánylása és pártolása mellett szerencséltetek felter­jeszteni. Bene nemzetőrségi alezredesnek ide mellékelt abbeli folyamodványát, melyben számára a mezőhegyesi álladalmi ménesből a rendes áron két hátas lovat kér kiszolgáltattni, intézke­dés végett át teszem. gr. Batthyány Kázmér sk. BML. K. 52/b. Salacz Gábor gyűjtése. Ered. tiszt. MOL. Hadügymin: 1849:6698 (924.r.sz.) 84. Batthyány Kázmér jelentése az Országos Honvédelmi Bizottmánynak Mihalovics Mihály kinevezéséről. Szabadka, 1849. március 13. Szabadka 1849 márcz 13 gr. Batthyány Kázmér az OHB-nak (részlet a levélből) Mihalovics Mihály őrnagy június hóban Baranyában nemzetőrségi őrnagynak nevezte­tett ki, azonban későbben ezen hivataláról lemondott; most azonban Baranya megyében egy lovas csapat alakíttatván, annak vezérletével ujjólag megbízatott; az ellenségnek Baranyá­ban történt bevonulása után pedig Bács megyébe átjött, s jelenleg baranyai és tolnai lovas osztály, valamint a Bács megyei lovas csapat parancsnokságát viszi. Ezen osztály kellőleg vagyon felszerelve, s gyakorlottságánál fogva is bár hol használható. A legénység, mint a

Next

/
Oldalképek
Tartalom