Dokumentumok a baranyai cigányság történetéből - Tanulmányok és források Baranya megye történetéből 13. (Pécs, 2005)

Baranya Megyei Tanács üléseinek jegyzőkönyvei előterjesztésekkel

h) A középiskolai hálózat fejlesztése a meglévő gimnáziumok bővítésével, 12 évfolya­mú iskolák szervezésével, szakközépiskolák létesítésével, i) A gyógypedagógiai oktatás fejlesztése, bővítése. Határidő: 1962. december 30. Felelős: dr. Nagy Gyula vb. elnökhelyettes. [...] BMLBMTjkv. 1959-1962. II. 5/b [Előterjesztés] Tisztelt Tanácsülés! Kedves Elvtársak! A Magyar Szocialista Munkáspárt VII. Kongresszusa jóváhagyta a párt általános politi­káját és ezzel együtt azt a művelődéspolitikát is, amely a Központi Bizottság művelődéspo­litikai irányelveiben kapott alapvetést. A kongresszus nagy nyomatékkal hangsúlyozta a dolgozó tömegek és az ifjúság szocialista tudatának fejlesztését, egész népünk általános és szakmai műveltségének emelését. Célul tűzte ki a gondosan előkészített iskolareform meg­valósítását. Oktatásügyünk 1961. őszén fejlődésének új szakaszához érkezett. Az országgyűlés elfo­gadta az 1961. évi III. törvényt, az oktatás egészére kiterjedő, első szocialista iskolatörvé­nyünket. E törvény megvalósulás nyomán magasabbra fog emelkedni egész népünk kultu­rális színvonala, fokozatosan marxista leninista világnézetűvé válik a felnövekvő nemzedék és a közösségi ember vonásai jellemzik majd ifjúságunkat. A VII. Kongresszus óta lényeges változások történtek közoktatásunk szervezetében és tartalmában. Az Oktatási reform megvalósítása azonban jórészt ezután következik. Ez alka­lommal nem foglalkozunk az iskolareform megvalósításának minden kérdésével, hanem csak az iskoláztatással. A jelenlegi helyzet elemzésekor figyelembe vettük azokat az eredményeket, amelyeket a VII. Kongresszus óta elértünk. Az elemzés, az oktatási törvény és a VII. Kongresszus irányelvei alapján megjelöljük az iskoláztatás legfontosabb közeli és távlati feladatait, a végrehajtáshoz szükséges anyagi és személyi feltételeket, amelyeket 1970-75-ig fokozatosan meg kell teremtenünk. 1. Alsófokú oktatás A VII. Kongresszus óta jelentősen növekedett népünk művelődési igénye, a tanulás kezd mozgalommá válni megyénkben is. Altalános iskolás tanulóink száma 1958-tól évente több mint két ezerrel emelkedett és jelenleg eléri a 44.000 főt. A megnövekedett tanulólétszám elhelyezése a városokban járási székhelyeken és a központi iskolákban egyre nehezebb lett, mert a tanterem építés nem tudott lépést tartani az igényekkel. Ezek a tanulók jórészt a cigánytankötelesekből és a gyógypedagógiai oktatásra szorulók­ból kerülnek ki. A feladat megoldásához három úton kell közelednünk: 1. Fokoznunk kell iskoláinkban az oktató-nevelő munka hatékonyságát.

Next

/
Oldalképek
Tartalom