Dokumentumok a baranyai cigányság történetéből - Tanulmányok és források Baranya megye történetéből 13. (Pécs, 2005)
Baranya Megyei város Tanács Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei előterjesztésekkel
a cigányok által lakott lakásállomány felszereltségében mutatkozó különbség nem csökken jelentősen. A nem telepen élők jelentős részének lakáskörülményei is nyomorúságosak. Ehhez az is hozzájárul, hogy a népesebb családok miatt a fiatalok családalapítása néhol olyan tömeges gondot jelent, amely újabb kunyhók építésével oldható meg. - A lakásviszonyok javulását nem mindenütt követi az életmód más területén is kedvező változás, hiszen a mélyen bevésődött hagyományok megváltoztatására egy nemzedék nem elegendő. Továbbra is gond az elhanyagolt lakás, a gondozatlan környezete, a magatartás. Oktatás, művelődés A cigány tankötelesek hátrányos helyzetének javítását a vb. határozat óta újabb szervezett, szociális és pedagógiai intézkedések segítik. Eredményeként egyre több gyermeket vonnak be óvodába és előkészítő tanfolyamokra. Az óvodába járók aránya már meghaladja a korosztály 50%-át. Az egész tanéves előkészítőn résztvevők 25%-a cigánygyerek. Isko láztatásuk elősegítése az illetékes szervek kiemelt feladata, idén sor került a cigánygyerekek nevelésével- oktatásával foglalkozó szakfelügyelő beállítására is. A nagyobb létszámú csoportokkal foglalkozó óvónők és általános iskolai nevelők tanévenként két alkalommal rendszeres továbbképzésben vesznek részt. Munkájukat anyagilag és erkölcsileg is ösztönzik. Évenként 1 millió 700 ezer Ft külön támogatás jut az iskolába járó cigányok segítésére. Az újabb intézkedések főként a tankötelezettség biztosítását célozzák. Kedvező, hogy a cigány tanulók száma - az átlagos tendenciától eltérően - a felső tagozatban évről-évre emelkedik. Az 1970/71. tanévet 100%-nak tekintve 1977/78-ban az 5-8. évfolyamos nem cigány tanulók hányada 83%, a cigányoké 136% volt. A tankötelezettség következetesebb ellenőrzése jelének tartják az igazgatási szervek, hogy az ezzel kapcsolatos cigány szabálysértések száma emelkedett: az összes feljelentések 15%-a. A vonatkozó hatósági irányelvek végrehajtása a községekben még mindig sok kívánnivalót hagy maga után és az igazgatási és művelődési szervek javuló együttműködésének továbbfejlesztését igényli." A 8. osztályba eljutott cigány tanulók száma ez évben 101%-kal volt több a megyében, mint 8 évvel korábban, 152-ről 306-ra emelkedett. Egyre kedvezőbben alakul továbbtanulásuk is. Az 1978/79-ben végzetteknek már 81%-a jelentkezett középfokú oktatási intézménybe, legtöbben szakmunkásképző iskolába (95%). A végzettek 16%-a állt munkába. A felemelkedésjeleként a cigány tanulók aránya a szakmunkástanulók között emelkedik (az 1973. évi 2,6-ról 4,3-ra). Továbbra is kedvezőtlen ugyanakkor nagyarányú lemorzsolódásuk. A közoktatásban is több probléma tapasztalható. Részben óvodahiánya, részben a kölcsönös előítéletek eredményeként az óvodáskorú cigány gyennekek aránya elmarad a nem cigány korosztálytól. Az iskolás korúak közül sokan tanulnak a szétaprózott iskolahálózat eleve hátrányos körülményei között. A gyennekek jelentős hányada (20-30%) nem tud jól magyarul. Az általános iskolába beiratkozottak közel 70%-a nem végzi el a 8. osztályt. Az összes cigány tanuló több mint fele (52,2%) túlkoros saját osztályában. A kisegítő osztályokban is sok a cigány. 1-8 osztály Csak 1. osztály Baranya országos Baranya országos Általános iskolai osztályokban 9 6 13 9 Kisegítő iskolai osztályokban 44 32 61 42 A bűnüldöző szervek is bekapcsolódtak az intézkedések végrehajtásába, melyek során a gyámhatóságok az eddiginél hatásosabban foglalkoznak a cigány veszélyeztetett gyerme-