Dokumentumok a baranyai cigányság történetéből - Tanulmányok és források Baranya megye történetéből 13. (Pécs, 2005)

Baranya Megyei város Tanács Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei előterjesztésekkel

így fontosnak tartják az előítéletek, téves nézetek felszámolását. Személyes agitációval is dolgozott e területen annak érdekében, hogy a cigányok körében önálló KISZ alapszerve­zet létesüljön és működjön. E munkához sok segítséget adtak a tanácsi dolgozók és a peda­gógusok. A különböző szintű KISZ-bizottsági területeken szintén munkálkodnak cigány­fiatalok. Másik fontos feladatuknak tekintik a 8 általános iskola elvégzésének szorgalmazását. Ebben lassú az előrelépés és még egy ideig nem várható lényeges javulás. A következő években lakóterületi akcióprogramot készít elő a KISZ és e feladatot kiemelten kezeli. Feladat még a cigányfiatalok érdekvédelme és munkára nevelésük összhangba hozása. Ugyanis szívesen élnek jogaikkal a munkavégzés hátrányára, mert a távolmaradás ez eset­ben igazolt. A kulturális nevelő munka erősítésére is szükség van. Tervük, hogy az ifjúságpolitikai alap egy részét lakóterületi ifjúsági klubok támogatására használják és oda is juttatnak, ahol nagyobb létszámú cigányfiatal él. Dr. Kisvári András vb-tag az ülésen kiosztott határozati javaslatot alkalmasnak tartja a feladatok megjelölésére. Javasolja, köszönje meg a vb. a cigányügyi albizottság eredmé­nyes munkáját - Görcs elvtárs tevékenysége minden elismerést megérdemel. Hangsúlyozza a cigány lakosság faluba telepítésének fontosságát és ezt véleménye sze­rint azzal lehet elősegíteni ha ott helyben munkaalkalmat is találnak. A határozati javas lat 4. pontjához kapcsolódva jelzi, jobban meg kell ragadni azokat a helyeket, ahol a cigányok köré­ben a nemdolgozásra újratermelődés folyik, - a hatóságok legyenek e tekintetben erélyeseb­bek. Akkor szolgáljuk a cigányság érdekét, ha kiragadjuk soraikból az izgága embereket. Városba telepítésüknél az egészségügyi követelmények betartására nagyobb gondot kell fordítani, szükség van a többszöri fertőtlenítésre és nemcsak a cigány lakosság, hanem más rétegek védelmében is. Dr . Diófási Lajos vb-tag a cigányügyi albizottság munkáját dicséretesnek tartja. Vélemé­nye szerint is indokolt-az előrelépés ellenére-, hogy a helyi tanácsok testületi üléseken je­löljék meg a cigány lakosság életkörülményeinek javítása érdekében teendő intézkedéseket. Mégis kifogásolja a határozati javaslat megfogalmazását, hogy a 100 főnél több cigányla­kos esetében foglalkozzanak a témával testületi ülésen. Ugyanis nem lesz abban egységes az állásfoglalás, hogy kit tekintenek cigánynak. A fogalmazás finomítását javasolja. Dr. Hazafi József vb-titkár szerint a vb 1974. évi határozata helyesen jelöli meg az alap­vető célokat. Az azóta megjelent kormányhatározatban hangsúlyosan fogalmazódik meg a munkahelyekkel való együttműködés igénye, valamint az állampolgári kötelességek teljesí­tésére nevelése a cigány lakosságnak. Úgy érzi, nem szemléletbeli problémák, hanem koor­dinációs fogyatékosságok okoznak néha zavart a tanácsi apparátuson belül és a nem tanácsi szerveknél. Hozzászólásában főleg az utógondozás problémakörével foglalkozik. Szükségesnek tartja, hogy ebben szoros együttműködés alakuljon ki a tanácsi, bírósági és belügyi szervekkel. A hatósági munkából következő fontos feladat a cigány lakosság munkába helyezése és munkában tartása, a beiskolázás megoldása, valamint az alkoholizmus elleni eszközök al­kalmazása. A felnőtt utógondozás bírósági hatáskörbe került, a fiatalkorúaké tanácsi szervezetben maradt. Kívánatos, hogy e két szerv munkája összehangolt legyen és más szervekkel is biz­tosítsák a koordinációt. A gyermek- és ifjúságvédelemben a pártfogó hálózat jelentős fejlesztésén keresztül lehet

Next

/
Oldalképek
Tartalom