Dokumentumok a pécsi cigányság történetéből 1959-1990 - Tanulmányok és források Baranya megye történetéből 11. (Pécs, 2003)
Pécs Megyei Jogú Város Tanácsa Végrehajtó Bizottsága Igazgatási osztályának iratai
rendszeresen jelzik a gyámhatóságnak a családdal kapcsolatos problémákat. Segélyezés esetében a gyámhatóság rendszerint a védőnőnek utalja a pénzt, aki bevásárol a gyermekeknek és elszámol a segély felhasználásáról. 3 éven felüli gyermekeknél már nem biztosított kellő mértékben az ellenőrzés. A II. ker. hivatásos pártfogó családlátogatásai során többször találkozott olyan 6 éven felüli gyermekekkel, akik egyáltalán nem voltak beiskolázva, az iskola, amelyhez tartoztak volna, nem tudott róluk. A beiskolázottak közül is többen nem járnak rendszeresen iskolába, ezekről a gyámhatóság általában későn szerez tudomást. Szükséges lenne, hogy az iskolák szigorúbban megköveteljék a cigány származású tanulók iskolábajárását és időben értesítsék a gyámhatóságot. A cél a cigány tanulók napközibe szorítása. A gyámhatóságok e célra készségesen utalnak segélyt. Igen jó a kapcsolat ilyen tekintetben az I. kerületben a szabolcsfalui, Török István úti és a Vasas II. Altalános Iskolával. A cigány származású gyermekek fiatalkori bűnözésének megelőzésére fontos lenne az általános iskolát végzett ill. iskolából kimaradt gyermekek munkába helyezése. Az iskolák azonban sem a gyámhatóságnak, sem a munkaügyi osztálynak nem jelzik ezeket a tanulókat. E téren szorosabb együttműködésre lenne szükség. A segélyezéssel kapcsolatban kell megjegyezni, hogy ez évben, a három kerületben összesen 32. 450 Ft-ot utaltak ki cigányok részére, mely 67 család 198 gyermekét érintette. A segélykeretet az év folyamán jelentősen megemeltük, így a jövőben még nagyobb lehetőség lesz segélyezésükre. Összefoglalva megállapítható, hogy gyámhatósági szempontból a cigány származású gyermekek helyzete az I. kerület kivételével nem jelent problémát. Veszélyeztetettségük speciális jellege azonban megkívánja, hogy fokozottabban figyelemmel legyünk rájuk, fokozottabban ellenőrizzük őket és a társszervekkel szorosabb kapcsolatot tartsunk érdekükben. A gyámhatóságok jelenlegi leterheltsége mellett azonban csak korlátozottak lehetőségeink. A cigány családok fokozottabb ellenőrzése érdekében is szükség lenne legalább az I. kerületben önálló hivatásos pártfogó foglalkoztatására. Pécs, 1974. szeptember 27. Dr. Mihály Lajos s. k. osztályvezető BML PMJVT VB. Igazgatási Osztály 8 567/1974 (5 598/1976.). 34. Másolat. Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa Készült: 200 példányban A MINISZTERTANÁCS 3280/1976. sz. határozata A cigánylakosság helyzetének javításáról és gyorsabb ütemű társadalmi beilleszkedésének elősegítéséről A Minisztertanács megállapítja, hogy a cigány lakosság helyzetének javítására tett központi és helyi intézkedések számottevő eredménnyel jártak, a cigány lakosság társadalmi