Nemzetiségi ügyek dokumentumai Baranyában 1945-1950 - Tanulmányok és források Baranya megye történetéből 9. (Pécs, 2002)

I. Hangulatjelentések

hácsi rendőrségnek az ügyre vonatkozó jelentését bekérni és ezzel az eleiét venni annak, hogy dr. László Márton esetleges felszólalása nemzetközi komplikációt okozhasson a ma­ gvar és jugoszláv barátságban. Kérem ezért a külügyminisztériumot és miniszterelnökséget is értesítem, mert ismerve László eddigi tevékenységét, feltehető róla. hogy egy olyan fel­szólalással fog előállni, mely a jugoszláv-magyar barátság ártalmára lehet. Fontosnak, tar­tom, hogy már előre értesítést kapna a jugoszláv delegáció is e tényekről annak kihangsú­lyozásával, hogy a magyar belügyminiszternek a rendelkezésére történt zárolás és leltározás minden magyar állampolgárt - ha még az szláv származású is - kötelez. Mohács, 1946. évi december hó 2-án. Dr. Cserta Béla s.k. polgármester. BML. Bvm. főisp. ált. iratok. 313/1946. 16. Mohács megyei város polgármesterétől. 663/1947.szám. Tárgy: A közigazgatás fokozottabb ellenőrzése. (1947. január 16-tól febr. 2-ig.) Hiv. szám: 188,520/1946./ III.-3.sz. Belügyminiszter Úr! A fenti tárgyban! 947. évi január hó 16-tól február hó 2-ig terjedő időre megszerkesztett jelentésemet az alábbiakban terjesztem fel: [...] Nemzetiségi helyzet. A Magyar-jugoszláv Társaság 1947. január 12-én Budapesten tartott országos közgyűlé­sére a helyi sokac gyöngyösbokréta tagjaiból egy tánccsoportot vittem fel Budapestre, amely a közgyűlés szünetében ősi szláv táncaival, énekeivel bemutatkozva jó hatást váltott ki a közgyűlés közönségénél. Meg kell jegyeznem, hogy a közgyűlésen való szerepelteté­süknek elgondolásom szerint az volt a célja, hogy Budapesten az ország fővárosában, tehát nagyobb publicitásban dokumentáljuk, hogy a Mohácson élő horvát származású sokacok kulturális fejlődése a legnagyobb mértékben szabad, mert megőrizték ősi viseletüket, tánca­ikat, énekeiket. A sokac bokrétát január 13-án a jugoszláv delegáció vezetője Cicmil Obrad ezredes ebé­den látta vendégül, majd ugyanaznap este a pravoszláv Szilveszter napján a bokréta tagjai, valamint a szláv zenészek (tamburások) a követségre meghívott vendégek jelenlétében is­mét előadást tartottak, amely után a jugoszláv delegáció a mohácsi küldöttséget újból ven­dégül látta. Cicmil Obrad ezredes őszinte köszönetét fejezte ki előttem a mohácsi délszláv­ok produkciójáért és ígéretet tett arra, hogy a közel-jövőben ellátogat Mohácsra, mint olyan helyre, ahol nagyobb számban élnek a délszláv nemzetiségű lakosok. [-] Mohács, 1947. évi február hó 3-án. Dr. Cserta Béla s.k. polgármester. BML. Bvm. főisp. ált. iratok. 101/1947.

Next

/
Oldalképek
Tartalom