Nemzetiségi ügyek dokumentumai Baranyában 1945-1950 - Tanulmányok és források Baranya megye történetéből 9. (Pécs, 2002)

I. Hangulatjelentések

Nemzetiségi politikai helyzet. A Mohácsi Sokacok Magyar Olvasóköre működését még ez év januárjában a mohácsi rendőrség belügyminisztériumi intézkedésre felfüggesztette. Azóta ez az egyesület nem működik és ujjá sem alakult, mert felsőbb helyen kapott utasítás alapján a békeszerződések megkötését várják, hogy azután demokratikus szellemben és minden esetleges külső befo­lyástól mentesen új alapszabályokat készítve megkezdhesse működését. Ilyen előzmények után ez év augusztus hó 3-án az egyesület alelnökénél Jánity Antal sokac nemzetiségű mohácsi gazdánál megjelent a rendőrség két detektívje és a Mohácsi Sokacok Olvasókörének tulajdonát képező egyesületi házának kulcsait elvitte. A kulcsokat átadták az Anüfasiszta Szláv Front vezetőjének, dr. László Mártonnak, augusztus hó 4-én a Mohácsi Sokacok Magyar Olvasókörében alakuló gyűlést tartott. Hogy az új olvasókörnek vannak-e alapszabályai vagy sem, azt czideig megállapítanom nem sikerült. A rendőrség vezetőjétől nyert felvilágosítás szerint a rendőrség a kulcsok elvételét és kiadását felsőbb utasításra tette. Az Antifasiszta Szláv Front tagjai a Mohácson élő sokacság jelentéktelenül kisebb há­nyadát - mondhatnók - egy törpe kisebbségét teszi ki. Ez nem azért van, mintha a mohácsi sokacság nem leime antifasiszta érzelmű, hanem okát azzal kell magyarázni, hogy az Anti­fasiszta Szláv Front tagjai, főleg pedig vezetői a mohácsi sokacság 90%-át kitevő, tehát fö­lényes többségben lévő szláv nemzetiségű mohácsi polgárok előtt egyáltalában semmiféle rokonszenvnek nem örvendenek. Különösen nagy ellenhatást váltott ki egyes antifasiszta frontbcli egyéneknek az a kísérlete, hogy a Mohácsi Sokacok Magyar Olvasókörének házán levő címfclírásból a „Magyar" szót törölni akarták. Ezt egyébként a magyarhű sokacok meg is akadályozták. Általános a mohácsi magyarhű sokacok között a felzúdulás amiatt, mert székházukat most az Antifasiszta Szláv Front kívánja megszerezni, holott annak idején a polgármesteraz Antifasiszta Szláv Frontnak egy komoly nagy volt volksbundista tulajdont képező házat bocsájlott rendelkezésére. A magyarhű sokacok úgy látják, hogy az olvasókör vagyonát akarja minden áron megkaparintani az Antifasiszta Szláv Front egyik vezetője. Az ügy ismeretéhez tartozik az is. hogy a Mohácsi Sokacok Magyar Olvasókörének tagjaiból egy szövetkezet is alakult, amelynek mezőgazdasági gépei (traktorok, szántók, eszközök, csép­lőgép) vannak. Most az a tendencia nyilvánul meg az Anüfasiszta Szláv Front vezetőjének dr. László Mártonnak a gondolatából, ezeket a komoly értékeket képviselő szövetkezeti tu­lajdont képező gépeket is egy még nem létező egyesület részére megszerezze. Szélté­ben-hosszában azt híreszteli, hogy a Mohácsi Sokacok Magyar Olvasókörének, valamint a gépszövetkezetnek vagyonát mára belügyminisztérium az alakulandó új egyesületnek oda­ítélte és ezek az ő tulajdonuk lesznek. Ez igen nagy izgalmat kelt a dolgos, jóravaló és min­denkor magyarhű sokac népben, mert dr. Márton László személyét nem tartják garanciának arra. hogy c vagyontárgyak megőriztessenek. Mindenesetre tisztelettel felhívom a belügy­minisztérium figyelmét e tényekre és a legsürgqsebb értesítést kérem arra vonatkozólag, hogy dr. László Márton által kezdeményezett új olvasókör vagy egyesület a belügyminisz­tériumtól kapott-e felhatalmazást új olvasókör alapítására és általában milyen intézkedés történt e tekintetben. A város polgármestere csak a rendőrkapitányság vezetőségétől kapott információk alap­ján tud arról, hogy állítólag a belügyminisztériumtól intézkedés történt a Mohácsi Sokacok Magyar Olvasókörének tulajdonát képező ház kulcsainak kiadására. A tárgyi igazság érdc-

Next

/
Oldalképek
Tartalom