Nemzetiségi ügyek dokumentumai Baranyában 1945-1950 - Tanulmányok és források Baranya megye történetéből 9. (Pécs, 2002)

III. A német lakossággal szembeni intézkedések

vezetőit, hogy a szomszédos országokban illetékességgel bíró német, szász és sváb nemze­tiségű egyéneket, akiket az ottani hatóságok Magyarország területére a magyar határ őrzé­sével megbízott közegek megkerülésével átdobnak, a hazai hatóságok ne fogadják be, s őket rövid úton, átdobásuk után azonnal távolítsák el az ország területéről. Felkérem Alispán Urat, hogy ezt a rendelkezést az illetékes közigazgatási hatóságoknak is szíveskedjék miheztartás végett tudomásukra adni. Pécs, 1945. október 12. Boros s.k. főispán. BML. Pécsi főisp. ált. iratok. 1008/1945. 69. a) Magyarbóly Község Nemzeü Bizottságától. T. Baranya Vármegye Főispáni Hivatala. Pécsett. A fentírott Bizotság ezenel jelenti, hogy a Villányi járási hármas Nemzet hűség igazoló Bizotság, fojó év IX. hó 28, án. Valamint X hó 8. án. Magyarbóly Községben 7, illetelO, volt folczbundot, igazolt. Ezen igazolást a Vármegyei Földbirtok rendező Tanács, rendelte el, az igazolásrakerüllő,- illetve került volt folczbundisták, saját kérésükre és költségükre. Nem kívánunk ezen igazolás menny iben jogosultságával foglalkozni, aszt azonban meg­kellett állapítanunk, hogy az igazolásra került IT, folczbundból, 14. et felmentett a hűség igazoló bizotság, és ami különösebb figyelemre érdemes, hogy ezekközött a felmentettek között volt folezbund vezető, férfi, és női vezetőkis voltak. Tisztelettel kérjük ezen szerintünk Nemzetelenes igazolást szigorúan felülvizsgálni, il­letve felfüggeszteni, márcsak azon indoknálfogva is, mivel az igazolások napját, nemtették az erre vonatkozó törvény értelmében, nyolez nappal előbb köz hírré. Ezen mulasztásra az Igazolóbizotságnak, tiszta képet ad a törvény, kijátszásáról. Egyébként mellékelten, ösmertetjük a folezbundok, valamint az őket igazoló bizottság neveit. Mátékovics Gábor s.k. biz jegyző Nagy Károly s.k. biz. elnök Biz. tagok: Tizfő s.k. b) Baranyavármegy és Pécs város főispánjától. 1055/főisp.vm. 1945.szám. Nemzeti Bizottságnak, Magyarbóly. A villányi járás nemzetítűségi igazoló bizottsága ellen beadott panaszukra közlöm, hogy miként a Népgondozó Hivatal déldunántúli kirendeltsége vezetőségétől értesültem, az iga­zoló bizottság munkája azonnali hatállyal felfüggesztetett és az új bizottság kinevezése fo­lyamatbanvan. Ezzel pedig együtt jár az is, hogy ez az új bizottság az előző bizottság eljárá­sát felülvizsgálja. Pécs, 1945. december 7.

Next

/
Oldalképek
Tartalom