Nemzetiségi ügyek dokumentumai Baranyában 1923-1938 - Tanulmányok és források Baranya megye történetéből 8. (Pécs, 2001)

III. Német nemzetiségi mozgalom

Melléklet: 3 drb. Nagyméltóságú m. kir. Belügyminiszter Úr! Budapest. Tisztelettel jelentem, hogy a tárgybeli egyesület nyaraltatási actióját a beérkező nyom­tatványokból következtethetöleg a változott viszonyok daczára is folytatja. Bár az Egyesület működése a múltban kifogás alá nem esett, az egyesület főként csak az osztrák középosztályhoz tartozó gyermekek kihelyzésével foglalkozott, akik a megálla­pítások szerint semmi féle propagandában részesek nem voltak, - a változott viszonyokra való tekintettel ezúttal azt a tájékoztatást adtam ki, hogy egyelőre az Egyesülettel való összeköttetések fölvétele lehetőleg mellőztessék. II. a) Főszolgabíró Úrnak! / mint a 7./ b) Polgármester Úrnak! Mohács. a)-b) Tudomásomra jutott, hogy a „Verband der Ungarnfreunde" cz. wieni (1. Schellingasse 6.) egyesület szokásos nyaraltatási actióját a folyó évben is folytatni kíván­ja. A változott viszonyokra való tekintettel czélszerünek tartanám, hogy az Egyesülettel való összeköttetések fölvétele egyelőre mellőztessék, mert az Egyesületnek az új állami rendbe miként történt behelyezkedésére vonatkozólag egyelőre még.adatok rendelkezésre nem állanak. 938. V. 10. B[laskovich] I[ván] BML. Bvm. főisp. biz. 186/1938. 1 19. 239. szám főisp. biz. 1938, Elint. Egyúttal elint: 194, 2o4, 228, 231, 238, elő szám is. főisp. biz. 938. Tárgy:Némel nemzetiségi mozgalmak az 1938. év július havában. Nagyméltóságú m. kir. belügyminiszter Úr! Budapest. Tisztelettel jelentem, hogy a helyzet nagy általánosságban nem változott. A Magyarországi Német Népművelési Egyesület kiküldötei közül Herzog József, titkár szerzett a pécsváradi járásban némi népszerűséget. Kívánatosnak tartanám, hogy az Egye­sület küldöttei ne csak kulturünnepélyeket rendezzenek, de minél gyakrabban látogassák a községekel és igyekezzenek ismerősöket barátokat és összeköttetéseket szerezni, mert ál­landó kapcsolatok fentartása nélkül az Egyesület eredményeket el nem érhet. A Huss-Basch csoport emberei állandóan járják a községeket és rövidebb időközönként személyesen is fölkeresik az összes bizalmi embereiket. A maguk sejt-szerű szervezetét ily kép állandóan éberen és mozgásban tartják. Leginkább a „ Jungkameradschaff kiépítését szorgalmazzák, mely ezen irányban a he­lyi megbízottak keresik is az ifjúsággal az összeköttetéseket. Szervezetszerű kiépítés eddig nem tapasztalható, de viszont az ifjúság széles rétegei körében fel tudják kelteni és fenn tudják tartani az érdeklődést. A fiatalság részére könyveket és sokszorosított hangjegyfüzeteket osztanak szét. Igen'nagy példányszámban köldik az összes falvakba a „Günzer Zeirung" cz. lapot és a bizalmi emberek erősen fáradoznak azon, hogy ezen lapnak előfizetőket is gyűjtsenek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom