T. Mérey Klára: Baranya megye útjai és útmenti települései a 19. sz. elején - Tanulmányok és források Baranya megye történetéből 6. (Pécs, 2000)

A települések és lakóik

ben ez is Batthyány birtok volt. 48 házat és 257 lakost jegyeztek fel terü­letén. A férfilakosok közt találunk egy papot és 3 nemest. A Széchényi­féle leírásban 236 lakost jegyeztek fel és a házak száma is csak kettővel kevesebb, mint a népszámlálás idején feljegyzett számuk. Reformátusok lakják. Vályi munkájában Szerdahelyet református magyarok által lakott falunak írja. Kovácshidától negyedórányi távolságra fekszik. Régi település, amit romladozó temploma bizonyít. Háromnyomásos határa „leginkább" búzát, kukoricát és búzát terem, középszerű. A falu mellett fekvő posványos be­rekben régi kőfalakon kívül egy régi kőtemplom ma is látszik - írja Vályi, s ezt „némelyek a Vörös Barátok lakhelyeinek állittyák". A postalexikon szerint a siklósi uradalomhoz tartozó magyar falucska, lelkészséggel és református templommal. Kémes és Kovácshida között fek­szik egy mély mocsárban. Egy épület romjai láthatók itt, amelyek a temp­lomos urak laktak. Másfélórányira van Siklóstól.' 9 Ezek után érdemes megszemlélnünk, hogy milyennek látta ezt a falut egy katonaember? 120 férfi és 110 nő lakta 1810-12-ben. 40 ház és 35 istálló állt ott. 800 férfi és 200 ló volt elhelyezhető e faluban. Az állatállomány pedig 18 ló­ból és 40 igavonóból állt. Az áthaladás nyitott, de nagyon rossz. Minden oldalról kikerülhető. Magaslata nincs. A helység körüli talaj mocsár, amelyet helyenként gabonával vetettek be, ebből élnek lakói, akik erős emberek. Elöljárójuk a bíró, de egy református pap is élt itt. 1828-ban egy református templomot tüntettek fel neve mellett. Szerdahely faluban ekkor 57 házat és 399 lakost jegyeztek fel, kik közül csak 4 volt kato­likus, a többi protestáns. Ennek az útnak utolsó állomása Siklós mezőváros. 1785-ben még falu­ként jegyezték fel az első népszámlálás anyagában. Batthyány grófi birtok volt, 556 házában 2712 lakó élt. Baranya megyei viszonylatban tehát már igen népes és jelentős település. A férfiak foglalkozási megoszlása: 20 pap, szerzetesrendet jelez, 32 nemes és 5 honoratior, 59 polgár kiemeli a falusi társadalmi szerkezettel rendelkező települések sorából. A Széchényi-féle leírásban 2603 lakost tüntettek fel neve mellett 495 házzal. Vallási és nem­zetiségi megoszlása a lakosságnak nagyon vegyes (német, szerb, horvát, magyar). Vályi lexikona hosszan foglalkozott Siklóssal, amelyet magyar, „rátz" és német lakosú mezővárosnak ír, akik katolikusok, óhitűek és reformátu-

Next

/
Oldalképek
Tartalom