Nemzetiségi ügyek dokumentumai Baranyában 1938-1944 - Tanulmányok és források Baranya megye történetéből 5. (Pécs, 2000)

II. Német mozgalom - - Németországi munkavállalás

németpalkonyai lakosok egyértelműleg előadták, hogy Linzben a „Hermann Gőring" féle müveknél voltak alkalmazva 64 pfenning órabér mellett napi 10 órán keresztül, de csak 8 órai munka után kapták a fizetést, a 2 órai munka utáni járandóságot tőlük levonták és az állam részére visszatartották. Napi teljes ellátásért 1.20 M-t fizettek. Július és szeptember hónapban 30-60 márkás tételekben németpalkonyai hozzátartozóik részére pénzt adtak fel, azonban a pénz még a mai napig sem érkezett meg. A hazaérkezettek 5 P készpénzt, felső és alsóruhaneműt, valamint lábbelit hoztak magukkal. Wiszt Péter ivándárdai lakos 10 környékbeli társával együtt a salzgitteri ércbányában állt alkalmazásban. Keresetük napi 5-6 márka volt. Hazatérésük okául azt adták elő, hogy élelmezésük napról-napra rosszabbodott, élelmet drága pénzen sem tudtak már szerezni, s keresetükből a legutóbbi időben már nem tudtak hazaküldeni. Hazaindulásuk előtt egy-két nappal két budapesti úr járt a barakkukban és figyelmeztették őket, hogy mielőbb térjenek haza, mert egy-két hónap múlva hazautazásuk már nem lesz biztosítva. Nesz János Vokányi lakos Wilhelmshafentől 6 km. távolságra levő vasútépítésnél dolgozott. Fizetési könyvecskéje szerint folyó évi július hó 25-töl október hó 13-ig 506.32 M-t, valamint ezenkívül 1.30 M különélési pótlékot kapott fizetés címén. Élelmezése napi 1 M-t tett ki. Munkaadója irodájának pénztára családjának leendő elküldés végett augusztus hó 24-én 100 M-t, szeptember hó 30-án 80 M-t október hó 10-én 60 M-t fizetett be, mely összegek azonban a mai napig sem érkeztek meg. Azért jött haza, mert a háborúban nem akart ott maradni. A hegyháti járás főszolgabírójának jelentése értelmében a Németországba való kiuta­zás majdnem teljesen megszűnt részben azért, mert Németország hadiállapotban van, rész­ben pedig a németajkú lakosság körében a kötelező kitelepítésekről való híresztelések mi­att is. A Németországból visszatért Küszter Henrik egyházaskozári lakos Münchenben egy építési vállalkozónál végzett kőműves munkát. Napi keresete 8 M volt s az ottani vi­szonyokkal meg lett volna elégedve, csak azért utazott haza, mert családja részére nem tu­dott pénzt hazaküldeni. A müncheni magyar konzulátus által kiállított igazolvánnyal tért vissza, összesen 10 M-t hozott haza. März Henrik egyházaskozári lakos cementgyárban dolgozott és heti átlagos keresete 40 RM volt. Előadása szerint, ha családjával együtt lett volna kinn, éppenhogy csak meg tudtak volna élni és megtakarítani semmit sem lehetett volna. A csoportélelmezés olcsó volt, azonban nem elégítette ki. A pótélelmezés pedig na­gyon drága volt, úgyhogy jövedelmének több mint felét élelmezésre kellett költenie. Böchler Henrik tófűi lakos a birodalmi autóút építésénél dolgozott Obendorfban, heti 40 M-t keresett. Keresetének egy részén ruhát vásárolt, megtakarított 117 márkáját pedig visszajövetele alkalmával a német határőrök elvették. Azért jött haza, mert családjának nem tudott pénzt küldeni. Rausch Konrád egyházaskozári lakos 240 P-t, Schmidt János ugyancsak egyházaskozári lakos pedig 180 P-t küldött haza hozzátartozóinak. Rück Gás­pár kaposszekcsői lakos a müncheni Arbeitsamtnál jelentkezett, amelynek közvetítésével Brunnthal községben egy földművesnél helyezkedett el teljes ellátás és heti 12 M. fizetés mellett. Minthogy megtakarított pénzét hazaküldeni nem tudta és az ellátás mindinkább rosszabbodott (: az utóbbi időben csak heti 1/2 kg. húst kaptak fejenkint:), hazajött. Kriszt Konrád mekényesi lakos előadta, hogy Linzben a Küppers cégnél, mint gépkocsimunkás dolgozott, órabére 64 pfenning volt. Ellátásáért napi 1.20 M-t fizetett, amely szerinte nem volt rossz, azonban a háború kitörése óta az élelmiszeradagok észrevehetően kisebbedtek. Azért jött haza, mert pénzt nem lehetett hazaküldeni. Amikor a cégtől el akart menni, erő­vel visszatartották és iratait sem adták ki, azért úgy kellett megszöknie. Az utóbbi időben a

Next

/
Oldalképek
Tartalom