Nemzetiségi ügyek dokumentumai Baranyában 1938-1944 - Tanulmányok és források Baranya megye történetéből 5. (Pécs, 2000)
II. Német mozgalom - - Propaganda
dasági iskola egyik borjádi tanulójának Teppert József, a siklósi téli gazdasági iskolában lévő villányi fiúhoz írt, másolatban csatolt levele. A mohácsi téli gazdasági iskolának számos sváb tanulója van, hiszen a város egész környéke sváb. Az iskola működésének áldásosságát az egész vonalon elismerik és azt az egész vidék nagy szeretettel veszi körül. Az egész megfoghatatlan tehát, hogy miként tudnak a fiatalság lelkében még ezen intézet ellen is gyűlöletet kelteni. Jellemző, hogy ez a fiú is biztosan számít a németek bevonulására és jellemző, hogy azt kérdi, hogy vannak-e Siklóson magyarok is? - holott köztudomás szerint Siklós egész vidéke színmagyar. De az agitátorok belenevelik a fiatalságba, hogy ez az egész vidék német, hova a magyarok csak úgy tolakodnak be és azon a czímen igyekeznek bennük a magyarok ellen gyűlöletet ébreszteni, hogy ezek ide betolakodván, ki akarják őket szorítani. Magam részéről reménylem ugyan, hogy a jelenlegi rendkívüli események lezajlása és különösen a most folyó izgatások lelanyhulása után sikerülni fog ezt a gyűlölködést enyhíteni és fokozatosan meg is szüntetni, de kötelességem Nagyméltóságod szíves figyelmét kérni arra a körülményre, hogy a Volksbund nemcsak a német anyanyelvűek elkülönözésén, de kifejezette a német-magyar gyűlölet felszításán is dolgozik. Kétségtelen ugyan, hogy ebben a tekintetben a Volksbund kiküldötteinek a felfogása, vagy legalább is a megnyilatkozása nem egységes, vannak mérsékletesebbek is közöttük, de vannak viszont, akik kifejezetten tiltakoznak az ellen, hogy a svábok magtanulják a magyar nyelvet és egyenesen a Volksbundból való kirekesztéssel fenyegetik meg azokat, akik magyarul beszélni, vagy épen magyar újságokat olvasni merészelnek. Az ide vonatkozó konkrét adatok a gyűlésekről beérkezett és eredetben fölterjesztett jelentésekből pontosan megállapíthatóak. 940.XII. 11. B.I. BML. Bvm. főisp. biz. 63 7/biz. 1940. (Kézzel írt fogalmazvány) 39. l/biz. 1941. Elint. Tárgy: Német nemzetiségi mozgalmak deczember hóban. Nagyméltóságú M. kir. Belügyminiszter Úr! Budapest. Külföldiek nem látogatták a vidéket, a Volksbund megbízottai azonban annál élénkebben és állandóan mozognak. Tevékenységük főképpen arra irányul, hogy minél több tagot toborozzanak. A közszájon forgó agitatió szerint a Dunántúl Németországhoz csatoltatik, vagy legalább is német protektorátus alá kerül és ekkor csak a Volksbund tagjai maradhatnak itt, úgy a magyarok, mint azon németek is, akik nem iratkoztak be a Volksbundba ki lesznek innét Erdélybe telepítve. Erős tevékenységet fejtenek ki, továbbá a népszámlálás eredményének javukra leendő biztosítása érdekében is. Propagandájuk szerint a magyar törvények szerint is büntetendő 4S