Nemzetiségi ügyek dokumentumai Baranyában 1938-1944 - Tanulmányok és források Baranya megye történetéből 5. (Pécs, 2000)

II. Német mozgalom - - Atrocitások

A pécsi m. kir. csendőrkerületi parancsnokság katonai karhatalom kivezénylését kérte. Azon idő óta a községben újabb rendzavarás nem történt. Értesülésem szerint a Volksbund központi vezetősége már előzőleg utasította az ujpetrei helyi csoportot, hogy az említett atrocitásokat hagyják abba, de az emberek oly mérvben el vannak rontva, hogy már saját vezetőségüknek sem engedelmeskednek s így hason kilengések megismétlődését lehet várni. 944. II./2oB.I. BML. Bvm. főisp. biz. 147/biz. 1942. (Kézzel írifogalmazvány) 171. 610. szám. főisp. biz. 1942 Bizalmas. Sürgős. Elint. Nagyméltóságú m. kir. Belügyminiszter Úr! Budapest. Miként azt Nagyméltóságodnak már sorozatosan jelenthetni szerencsém volt, a Volksbund vezetői és tagjai úgy összejöveteleken, mint azokon kívül állandóan minősít­hetetlen sértő kifejezésekkel illetik azon német anyanyelvű magyar állampolgárokat, akik a Volksbundnak nem tagjai, - őket állandóan üldözik, ablakaikat beverik, házaikat be­mocskolják, gúnyolják, szidalmazzák, fenyegetik, kővel, záptojással hajigálják, sőt tettle­gesen is bántalmazzák, stb. Mindezen sérelmek ellen a kir. bíróságnál orvoslást keresni csak a legkivételesebb ese­tekben sikerülhet, mert a volksbundisták gondosan ügyelnek arra, hogy kilengéseiknek csak volksbundista tanúi legyenek, akik azután mindent letagadnak, ha valahol véletlenül nem Volksbund tag is van jelen, azt is nyomban előléptetik sértettnek s így tanúvallomásá­nak értékét ezzel leszállítják, - úgy, hogy sorozatosan előfordult, hogy a lefolytatott csend­őrnyomozások alapján tett följelentések eseteiben a kir. bíróságok a terhelteket fölmenteni voltak kénytelenek és sértetteknek az elszenvedett sérelmeiken felül még az eljárási költ­ségeket is meg kellett fízetniök, - mely ezen eseteket a volksbundisták további véleménye­ik során még leplezetlenül ki is használják, és maguk biztatják a sértetteket, hogy csak sza­ladjanak a bírósághoz, és akkor fizethetik még ráadásul az eljárási költségeket is. A vegyesen lakott községekben hason sors éri sok esetben a magyar nemzetiségű lakos­ságot is. Ezek az állapotok a magyar érzésű lakosságot csaknem elviselhetetlen nehéz helyzetek elé állítják, nagy számú elkeseredést szülnek, olyan kifakadások hallatszanak, hogy a Volksbund által behálózott vidéken már a magyar és magyar érzésű lakosság él kisebbsé­gi, éspedig igen keserves kisebbségi sorban és sok esetben ez az elkeseredés azután a ma­gyar, illetve magyar nemzeti érzésű oldal részéről is olyan kilengésekre vezet a volks­bundistákkal szemben, melyeket azután ezek az ország érdekeinek sérelmére igyekeznek külföldön hasznosítani. A közrend és a nyugalom helyreállítása érdekében a Volksbund vezetőivel lefolytatott minden tárgyalás teljesen eredménytelen és kilátástalan, egyesek tesznek esetleg ígérete­ket, de azokat soha be nem tartják, mások még ígéretet tenni sem hajlandók, - és pedig vé-

Next

/
Oldalképek
Tartalom