Nemzetiségi ügyek dokumentumai Baranyában 1938-1944 - Tanulmányok és források Baranya megye történetéből 5. (Pécs, 2000)

II. Német mozgalom - - Mozgalmi élet

Egyesület működésével is összefüggésben lévő tárgyköröket kívánnak érinteni, de nem az egyesületi közgyűlés elé tartozó módon és keretek között, hanem kifejezetten népgyűlésre való módozatok szerint. Tiszteletteljes véleményem szerint az egyesületi közgyűlésnek hason keretek közötti átépítése könnyen az egyesületi joggal való visszaélésnek minősülhet és a jelen viszonyok között nemkívánatos visszahatásokat válthat ki. 940. VIII. 1. B. I. express expediálandó - A belső borítékon czím: méltos. Balogh Pál dr. min. tan úrnak. BML. Bvm. főisp. biz. 314/biz. 1940. (Kézzel írt fogalmazvány) 140. 324. szám. főisp. biz. 1940. Elint. Nagyságos dr. Bäsch Ferencz úrnak, a Magyarországi Németek Szövetsége Országos Elnökének. Budapest. VI. Lendvay u. 2. Köszönettel vettem szövetségük f. hó 11-én Hidas községben tartandó közgyűlésére küldött szíves meghívását. Sajnálatomra egyéb hivatalos elfoglaltságaim miatt ezen a napon közgyűlésükön részt nem vehetek s az idő rövidsége folytán a már előzetesen megállapított terminusokat mó­dosítani nem tudom. Tiszteletem nyilvánítása mellett maradok kész hívük. 940. VIII. 8. B. I. BML. Bvm. főisp. biz. 324/biz. 1940. (Kézzel írt fogalmazvány) 141. 337. szám. főisp. biz. 1940. Elint. I. Tárgy: A Magyarországi Németek Szövetségének augusztus hó 11-én Hidas községben tartott közgyűlése. Nagyméltóságú m. kir. Belügyminiszter Úr! Budapest. Az egyesületi közgyűlésnek nevezett nagy arányú hidasi gyülekezés két részből állott. D. e. 1/2 lo-töl 11 óráig tartott a Jugendkameradschaftnak az un. Fehérhegyen rende­zett szabadtéri ünnepélye, melyet Bősz Fülöp hosszabb beszéddel vezetett be, a beszéd után az ifjúság táncz- és énekszámokat mutatott be. Ezen az ünnepségen mintegy 3000 ember vett részt. Délben a vezető részére közebéd volt a Schulteisz-féle vendéglőben, melyen 150 egyén vett részt. A délutáni ünnepség esteli óráig tartott.

Next

/
Oldalképek
Tartalom