Nemzetiségi ügyek dokumentumai Baranyában 1938-1944 - Tanulmányok és források Baranya megye történetéből 5. (Pécs, 2000)
II. Német mozgalom - - A Volksbund szervezeti felépítése
előterjeszteni. E bejelentéshez - amennyiben a bejelentés természetéből más nem következik - ugyanazokat a mellékleteket kell csatolni, mint a helyi csoportok megalakulására vonatkozó bejelentésekhez. A közvetlenül előterjesztett hiányos bejelentéseket azzal küldöm vissza, hogy a helyi csoportok, továbbá a kerületi és körzeti központok megalakulását az előadottak alapján haladék nélkül jelentse be. Addig is, míg a bejelentések alapján a szabályszerűen megalakult helyi csoportok, továbbá a kerületi és körzeti központok megalakulását tudomásul venni módom lesz, terjesszen elő vármegyénként összesítő kimutatást arról, hogy a helyi csoportok mely községekben alakultak meg és azok mely kerületi és körzeti központok között oszlanak meg. Budapest, 1943. évi május hó 15-én Dr. Szinyei Merse Jenő s. k. BML. Bvm. főisp. biz. 332/biz. 1943. (Sokszorosítás) 137. Balázs Ferenc, a V. K. M. VI. üo. előadója, Pécs. 119/1943. Tárgy: Jelentés a „Német Ifjúság" c. szervezet villányi V. és VI. körzetvezetöségének és a körzetvezetőség alá tartozó egyes községek ellenőrzése tárgyában. Hiv. sz.: V. K. M. 205. 688/1943. VI. ü. o. Bizalmas! Nagyméltóságú Miniszter Úr! Nagyméltóságod fenti sz. rendeletére az 1943. évi november hó 9.-e és 13.-a közötti időben ellenőriztem a N.I. c. szervezet Villány községben lévő V. és VI. számú körzetvezetőségeit, az V. körzetvezetőségbe tartozó baranyaszentistványi-, lőcsi-, pélmonostori-, valamint a VI. körzetvezetőségbe tartozó magyarbólyi-, lapáncsai- és virágosi helyi csoportok működését, és ennek kapcsán a helyszínen szerzett tapasztalatok alapján tisztelettel jelentem a következőket: Mindkét körzetvezetőség Villányon a gr. Széchenyi István u. 479. sz. házban működik és a két körzetnek közös vezetősége van. Ifjúsági vezetője Thüringer Boldizsár, aki f. évi október hó végén vette át a szóbanforgó körzetek vezetőségét. Leányvezető Madjar Anna, aki az ellenőrzés alkalmával hivatalosan távol volt, így csak az ifjúsági körzetvezetövel volt módomban a felmerült kérdéseket megbeszélni. A körzetvezetö bejelentésével egyezően meggyőződtem arról, hogy a megalakulás tudomásvétele tárgyában az országos ifjúsági vezetőhöz Nagyméltóságod részéről 1943. évi május 15.-i kelttel 204.829/1943. VI.ü.o. sz. alatt intézett rendelete végrehajtása ügyében a szüksége munkálatok csak az őszi időben indultak meg és most vannak folyamatban, a rendelet nyomán véglegesen kialakult állapotokról ez idő szerint tehát még nem lehet szó. A legtöbb helyi csoportban (támpontban) megalakulásra vonatkozó iratokat Nagyméltóságodhoz való továbbítás céljából az illetékes főszolgabíróságokhoz beterjesztették, vagy most vannak beterjesztés alatt. A körzetvezetőségeknél fekvő példányokból és a kapott felvilágosításból meggyőződtem, hogy ezek általánosságban szabályszerűen állíttattak össze. Nem fordítottak azonban szabatosságot annak megjelölésére, hogy a kérdéses községben helyi csoportot,