Nemzetiségi ügyek dokumentumai Baranyában 1938-1944 - Tanulmányok és források Baranya megye történetéből 5. (Pécs, 2000)
II. Német mozgalom - - A Volksbund szervezeti felépítése
Felkérem, hogy a hivatalos érintkezés szükségessége esetén nevezettel szemben előzékenyen és udvariasan eljárni szíveskedjék. Nevezett felszólításomra azt jelentette, hogy az összes helyi csoportoknak szigorú utasítást adott, hogy az eddig tapasztalható volt sajnálatos kilengéseket szüntessék meg és ezen rendelkezésének a foganatosításáért a helyi csoportok vezetőit személyükben is felelőssé tette. Előterjesztette viszont azon nézetét, hogy a szövetség tagjaival szemben egyes helyeken szintén tapasztalható volt hason kilengések ugyancsak megszűntek. Felkérem tehát, hogy a maga részéről is oda hatni szíveskedjék, hogy a tagok és nem tagok közötti erőszakoskodások tényleg megszűnjenek. Ezen czélból különös fontosságot tulajdonítok annak, hogy a hazafiasán érző polgárság ne hánytorgassa a múltban tapasztalt visszásságokat, de a nyugalom kilátásba helyezett helyreállítását méltóságteljesen vegye tudomásul. III. (Hátirat: II. a. másolatára: ) Méltóságos alispán úr! Pécs. Szíves tudomás végett közlöm. 942. IV. 29. B. I. BML. Bvm. főisp. biz. 354/biz. 1942. (Kézzel irt fogalmazvány) 135. 717. szám. főisp. biz. 1942. Elint. I. a. ) Főszolgabíró Úrnak! /mind a 8./ b. ) Polgármester Úr! Mohács. a-b.) Szíves tájékozásul közlöm, hogy bizalmas értesülésem szerint a Németek Magyarországi Szövetsége (Volksbund) minden körzetvezetőségi székhelyen, így Pécsett is hírszerző hivatalt létesített. A hivatal célja, hogy bizalmas adatokat gyűjtsön a magyar lakosságnak és hivataloknak a szervezkedéssel kapcsolatosan tanúsított magatartásáról. A pécsi hivatal vezetője Milosevics Sándor 1915. évi temesvári születésű, gör. kel. vallású, nőtlen, Nagyvárad utca 5. szám alatti orvosszigorló. Nevezett a volt pécsi Hungarista-mozgalom egyik vezetőségi tagja volt. A m. kir. Kúria B. I. 2027/1940. sz. ítéletével Milosevicsot az állami és társadalmi rend erőszakos felforgatására irányuló vétség miatt 15 napi fogházra és háromévi jogvesztésre büntette. Ezzel kapcsolatban hat hónapig rendőri felügyelet alatt is állott. Magatartása politikai és nemzethűségi szempontból aggályos. A hírszerző irodának több munkatársa van. Köztük Magassi Rudolf 1884. évi varasdi születésű, r. k. nős, állásnélküli magántisztviselő, Békeffy Remig-utca 3. szám alatti lakos. Nevezett a pécsi megszálló szerb csapatokkal, majd az u. n. Linder-uralom vezetőivel összeköttetésben állott. F. év tavaszán a Volksbund érdekében vidéken, propaganda úton járt. A kaposvári kir. törvényszék kétrendbeli gyújtogatás bűntette miatt B. I. 2125/41-1927. szám alatt kelt ítéletével kétévi fegyházra és ötévi jogvesztésre ítélte. Magatartása politikai és nemzethűségi szempontból aggályos. A többi hírszerző neve eddig ismeretlen, a nyomozás folyamatban van.