Nemzetiségi ügyek dokumentumai Baranyában 1938-1944 - Tanulmányok és források Baranya megye történetéből 5. (Pécs, 2000)

II. Német mozgalom - - A Magyarországi Németek Szövetsége (Volksbund) helyi csoportjainak megalakulása

Tiszteletteljes véleményem szerint sérelmes és következményeit illetőleg aggályos, hogy a vezetők állandóan a hazai németség megaláztatásairól, elnyomatásáról és sérelmei­ről szónokolnak, ami köztudomás szerint az igazságnak meg nem felel, viszont szükség­kép a tömegek oktalan felizgatására vezet, - hasonlóképen sérelmes és aggályos, hogy a népet állandóan arra izgatják, hogy németségére büszke legyen, ami a gyakorlatban azt eredményezi, hogy kötelességüknek ismerik, hogy a más nemzetiségűeket, főként a ma­gyarokat lenézzék, ami szükségkép oktalan összeütközésekre vezet, - végül a népet okta­lan követelődzésekre és hatalmaskodásokra izgatják, ami adott esetben annyival inkább is veszélyes, mert a sváb természeténél fogva is szemtelen és kihívó viselkedésre hajlamos, ilykép ezen hibáknak erények, sőt kötelességek gyanánt történő feltüntetése egészen tart­hatatlan helyzetekre fog vezetni. A hatalmi hóbort annyira nagy, hogy azt hangoztatják, (Gussmann), hogy akinek nem tetszik a svábokkal együtt élni, az költözködjék ki. Kívánatos volna a szónoklatok hangjának némi mérsékeltetése. A fenti gyűlésen meg nem nevezett, de személyében is érintett és támadott egyén a püs­pöklaki körjegyző, aki ellen Nagyméltóságodnál 13414/ III. b. 1940. szám alatt már külön is panaszt tettek. 940. IX/ 12. B. I. BML. Bvm. főisp. biz. 378/biz. 1940. (Kézzel írt fogalmazvány) 89. 413/biz. 1940. Elint. Tárgy: A Volksbund helyi csoportjainak megalakulása Cselegörcsöny, Szűr, és Himesháza községekben. Melléklet 1 db. Nagyméltóságú m. kir. Belügyminiszter Úr! Budapest. A fenti három községben f. hó 8-án lettek az alakuló gyűlések megtartva. Cselegörcsönyben mintegy 250 főnyi hallgatóság előtt dr. Gussmann Viktor, pécsi, dr. Mischung Konrád, mohácsi - és Bősz Fülöp, budapesti lakosok. Szűr községben mintegy 300 főnyi hallgatóság előtt dr. Mühl Henrik, orsz. gyűl. képvi­selő, bonyhádi lakos, majd ugyancsak Mischung és Gussmann, ­Himesháza községben mintegy 1500 főnyi hallgatóság előtt Mischung, Mühl, Gussmann és Bősz beszéltek. Tiszteletteljelentem, hogy a Volksbund tevékenysége gyakorlati következtében erősen aggályos. Azon kijelentések, melyek szerint Magyarországot a németek szabadították fel a török uralom alól, - az országot jelenleg is csak a németek tartják fenn, - az összes hivatalokban csak németül beszéljenek, - ne vegyenek részt a magyarok szórakozásaiban, még tánczaiban sem, stb. a gyakorlatban a magyarság ok nélkül való megvetését, gyűlöletét, szidalmazását stb. eredményezik, ami arra való tekintettel, hogy az u. n. „bevándorlási te­rület" az egész vonalon erősen vegyesen lakott, rövidesen tarthatatlan helyzetekre fog ve­zetni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom