Baranya megye évszázadai (1000-1918) - Tanulmányok és források Baranya megye történetéből 3. (Pécs, 1996)

IV. A polgári kor hetven éve Baranyában (1848-1918) - 3. Ipar, kereskedelem, pénzintézetek

kult és megváltozott. Az iparosítás mindkét oldala kitapintható. Az egyik oldalról koncentrálódott a termelés, soha nem látott modern nagyipari üzemek jöttek létre. A másik oldalon pedig tönkrementek azok a kisiparosok, amelyek a céhrendszer szellemétől nem tudtak szabadulni és képtelenek voltak az alkalmazkodásra, váltásra. Egyes foglalkozások és szakmák tönkremenése az iparosítás egyik kísérőjelensége volt. A vasútépítés hatására az eddig jól kereső fuvarosok száma hirtelen lecsökkent, a vasúti csomóponton dolgozóké viszont megnőtt. A céhek eltörlésével megvalósult korlátlan iparszabadság „káros következményeként" értékelte az 1882. évi kereskedelmi és iparkamarai jelentés az iparral csak mellékesen foglalkozó, ezért mezőgazdasági és egyéb napszámból élő „iparos proletárok" gyors és látványos tönkremenését 1870 és 1881 között. Ők azok, akik „leginkább faluhelyen tengődtek, de újabban már a városok felé is tartanak. [...] A mezei munka idejében napszámba járnak, s télen midőn a munka szünetel, ipart űznek." A textilipar (fonó és szövőipar) - a kortárs Sugár Ignác szerint - „leghamarabb és legteljesebben kisiklott a kisipar kezéből úgy, hogy ma [1907] mint mesterség közgazdasági és szociális jelentőséggel nem bír". A helyi újságok sok esetben tragikus hangon számoltak be arról a sok szegény takácsiparosról, akit tönkretett gráci, bécsi, morvaországi, sziléziai ipar. Ez nemcsak a gyáriparnak, hanem a viselet változásának, a divatnak is köszönhető, így tűnt el a század végére lassanként a paszományos, magyar szabó, szőrmüves, gubás, parókakészítő stb. mesterség. A köteleseket pl. a drótkötél tette feleslegessé. A pécsi és mohácsi bőrgyárak mellett a kisebb tímárműhelyek teljesen elsorvadtak, mert a kisipari termelés a gépekkel és a modern vegyszerekkel nem bírta a versenyt. Az irhások, tabakosok, kordovánosok szintén eltűntek, a szíjgyártók is inkább csak javításokkal foglalkoztak már. Az asztalos, bognár kisiparosok száma is csökkent, mert a gyárak melléküzemágként ezzel is foglalkoztak. A kádár kisiparosok számát a mechanikai hordógyárak megjelenése és fakádak iránti kereslet csökkentette le. A századfordulótól már tartálykocsikban szállítják a szeszt és olajat, a faedényeket a bádog- és zománcos edények szorítják ki, a pécsi vízvezeték-rendszer kiépítése (1892) után nincs szükség a fahordókra. A mézeskalácsosokat, akik a viaszgyertyákat készítették, az olaj, gáz és villanyvilágítás tette feleslegessé. A szappangyártók, gyertyamártogatók, kékfestők, enyvfőzők, hamuzsírfőzők egy részét is a gyáripar tette nélkülözhetővé. Az 1880-as évektől a gyáripar lassú, igen mérsékelt fejlődésének lehetünk tanúi. A századfordulótól azonban már felgyorsult az iparosítás mértéke. Az 1898. évi - egyébként korántsem teljes gyáripari felmérés szerint Baranyában 43 gyár működött. Az 1910. évi gyáripari statisztika szerint 87 gyár volt a megyében, többségük pécsi. (A kisebb üzemek természetesen ebbe nem kerültek be.) A fejlődés illusztrálására csak a legnagyobb, illetve legjelentősebb gyárakat tekintjük át röviden az első világháború előtti évekből.