Gyánti István: Tanulmányok Ódor Imre emlékére (Pécs, 2018)
VISSZAEMLÉKEZÉSEK - Jukic Zita: Ódor Imre érdemei a pécsi és az eszéki levéltárak együttműködésében
JuKic Zita Odor Imre érdemei a pécsi és az eszéki levéltárak együttműködésében A pécsi és eszéki levéltár szakmai és intézményi együttműködése tulajdonképpen egyidős a két város testvérvárosi státuszának megkötésével (1973). Pécs volt Eszék első, és 1994-ig egyetlen testvérvárosa, melyek száma napjainkig 12-re növekedett. A két levéltár között legendásan jó kapcsolat volt a kilencvenes évek előtt is, rengeteg adoma élt szinte szájhagyományként az eszéki kollégák között a sikeres szakmai kirándulásokról. A horvátországi háborús viszonyok a kapcsolatokat teljesen megakasztották, bár a Baranya Megyei Levéltárnak, akkori igazgatójának, dr. Szita Lászlónak és helyettesének, Odor Imrének köszönhetően a pécsi intézményben kapott ideiglenes menedéket és részmunkaidőt az eszéki levéltár dolgozója 1991. november 26-tól 1992. február végéig. Nehéz szavakban kifejezni, még nehezebb meghálálni ezt a szívességet és humánus gesztust a Baranya Megyei Levéltár és Ódor Imre részéről. 1994-ben elkezdődött a hivatalos levélváltás a két levéltár között, közös programok kidolgozása céljából. Eleinte a kutatócsere mutatkozott legkézenfekvőbbnek, a már bejáródott gyakorlat nyomán. A levéltárak tíz munkanapnyi kutatócserét javasoltak a kölcsönösség alapján. A későbbiekben ezek a kutatói napok sajnos anyagi okokból öt napra korlátozódtak, viszont így is sok értékes levéltári anyagot sikerült mindkét részről felkutatni és publikálni. A következő években a kutatócserét mindkét levéltár kiterjesztette saját levéltárán túl más magyarországi és horvátországi levéltárakra is, ami annyit jelentett, hogy a két levéltár kutatói a másik ország bármely levéltárában kutathattak, természetesen továbbra is a kölcsönösség elvét követve. A kutatócserében Ódor Imre igazgató úr mellett Márfi Attila és Füzes Miklós, míg horvát részről Stjepan Srsan igazgató mellett Jukic Zita és Lidija Markovié levéltárosok vettek részt. 1996-tól kezdve a levéltárak kiterjesztették együttműködésüket egyéb területekre is. A kutatócserén túl mindkét részről felkérés érkezett a levéltárak kiadványaiban való publikálásra, kiállítások szervezésére. Emellett levéltárunk biztosította Ódor Imre igazgató úr részére a Horvát Levéltárosok Egyesülete vándorgyűlésein való részvételét is, amelyen ő több éven keresztül, mint a Magyar Levéltárosok Egyesületének elnöke is, rendszeresen részt vett, minden bizonnyal számos hasznos és tartalmas szakmai kapcsolatot építve ki, remélhetőleg a magyar levéltári szakma javára is. A következő években egészen konkrét programok megvalósítására került sor: a kutatócserén és egymás folyóirataiban való részvételen kívül elkezdődött a Baranya a régi térképeken és tervrajzokon című kiállítás előkészítése és megvalósítása, ami ab505