Gyánti István: Tanulmányok Ódor Imre emlékére (Pécs, 2018)
TANULMÁNYOK - Radó Bálint: A foedus operum tantételének útja a szövetségi teológiában
Radó Bálint: A foedus operum tantételének útja a szövetségi teológiában mátus hittudósok fejtették ki. Olevianus mellett Ursinus neve mindenképp kiemelendő. Mellettük ott találjuk a zürichieket: Zwinglit, majd a részletes kibontáskor utódját, Buliingert. Rendkívül érdekes annak a kérdésnek vizsgálata, vajon a nyilvánvalóan egyes egyedül az Istentől kiinduló, az Ő kezdeményezésére létrejövő szövetséget az egyes teológusok kihez, melyik ószövetségi személyhez kötötték. Ezzel azonban máris eljutottunk a konfesszionális orthodoxiák korának foedus operum gondolatához. Michael McGiffert egyik 1988-ban publikált tanulmányában felhívja a figyelmet arra, hogy a cselekedeti szövetség kezdetét a nyilvánvaló módon Ádámmal kötött szövetség ősbűn általi lerontása után a legtöbb református szerző már infralapsariánusan értelmezte, mintha Isten mintegy újra megkötötte volna a cselekedeti szövetséget.7 Nem mulaszthatom el annak hangsúlyos hozzátételét, amit a tanulmány szerzője elfeledni látszik, hogy mindeközben Isten a kegyelmi szövetséget máris „életbe léptette”, amely Krisztusban csúcsosodott ki, aki amúgy oboedentia activa-ja révén éppen a foedus operum-nzk, az emberi szívek mélyére írt, vésett Törvénynek tökéletesen eleget tett mindnyájunk helyett. McGiffert azt részletezi, hogy amíg például Edmund Dudley 1590-ben vagy az ún. Bishop’s Bible alapján John Tomky már 1584-ben (főleg a Hózeás 6,7. igehely nyomán) az Ádámmal kötött szövetséget emelik ki, addig az angol teológus szerzőknél egyre inkább az Isten által Mózessel kötött szövetség vált dominánssá.8 McGiffert tanulmányát szemügyre véve az infra-(vagy post) lapsariánus szövetségkötést, azaz a bűneset utáni „új” cselekedeti szövetséget láthatjuk magunk előtt. Ezt a Teremtő Mózessel kötötte, így pedig rajta keresztül a választott néppel. Rendkívül fontossá válik a Sára-Hágár-párhuzam, amely a választottak (the Elect) és az elvetettek (the Reprobate) ótestamentumi megfelelője, miként a Galata-levél 4. fejezetében ez újból előtérbe kerül.9 A korabeli angol hittudósok természetesen nem riadtak vissza a ma anglikánnak (episzkopálisnak) is hívott Established Church, azaz a Church of England Sárával, ennek megfelelően a „Romish-Popish-Papist Church”, tehát a Katolikus Egyház Hágárral való azonosításától. Itt jegyzem meg, mivel így vált általánosan ismertté, a foedus operum angolul a „covenant of works”, a foedus gratiae pedig a „covenant of grace” elnevezést kapta. A cselekedeti szövetség gondolatának, fogalmának angliai megjelenésével a „double-covenant theology” kifejezés is elterjedt. Tudvalévő, hogy magát a szövetségi hittudományt mind a „covenant theology”, mind a „federal theology” névvel illetik az angol nyelvben. Nem tisztem itt és most a „puritán” megnevezésről részletekbe menően értekezni. Annyit világossá kell azonban tennem, hogy a szó szinonimái a „nonkonformista” és a „disszenter” voltak már az erzsébeti korban. E szavak mindegyike arra utalt, hogy a „High Church Anglicanism”-mel elégedetlen, „következetes” reformációt követelőkről volt szó. Két fő águk a presbiteriánus és az 7 McGiffert 1988, 142. 8 Uo. 135. 9Uo. 139. 375
