Gyánti István: Tanulmányok Ódor Imre emlékére (Pécs, 2018)
TANULMÁNYOK - Hautzinger Zoltán: A fejedelmi katonai büntetőjog
Hautzinger Zoltán: A fejedelmi katonai büntetőjog A fejedelmi katonai büntetőjog továbbhatása A fejedelmi katonai büntetőjoghoz, de a kor igazságszolgáltatási rendszereihez képest is egyértelmű visszalépést jelentett a császári büntetőjog szabadságharc leverését követő recipiálása a magyar jogban. A korábbi vádelvhez képesti nyomozó elvű (inkvizitórius) büntetőeljárási normák szakítottak a korábbi haladó eljárási alapelvekkel. A szóbeliség és a közvetlenség helyébe az írásbeliség és a titkosság lépett, a védelem erősen korlátozott volt és az egész büntetőeljárás lefolytatását a vizsgálóbíró hatalmi túlsúlya jellemezte. A császári büntetőjog mindazonáltal a katonai büntetőeljárás területén sajátos fejlődést is jelentett. Teljes egészében kiépült a katonai büntető-igazságszolgáltatási rendszer, letisztult a katonai eljárás személyi hatálya, és olyan különös katonai büntetőeljárások is megjelentek mint a távol lévő terhelt avagy a szökevények elleni eljárás. A császári katonai büntető eljárásjog - tartalmi oldalról ideértve a szabadságharc idején hatályos normatívákat - egészen az első világháborút közvetlenül megelőző évekig érvényes volt Magyarországon. 1912-től viszont az e területre tartozó jogalkotói munka már nem került ki a magyar törvényhozói fórumok kompetenciájából. A katonai büntetőeljárásra vonatkozó rendelkezések a két világháború szabdalta században elkülönült, speciális normák voltak, amelyek 1951-ben integrálódtak az általános büntetőeljárási kódexbe. A büntetőeljárás alaki megjelenítése - törvényi formáját tekintve - ettől az időponttól napjainkig egységes. Tartalmi téren azonban a katonai büntetőeljárás mind a szocialista időszakban, mind a rendszerváltoztatást követően megőrizte speciális, a katonai életviszonyokra tekintettel lévő jellemzőit. Ezt jól magyarázza Finkey Ferenc 1912-ben megjelent büntető perjogi tankönyvében olvasható szöveg: „Hogy a polgári és a katonai társadalom tagjai a jogegyenlőség elvének dacára a büntetőjog területén ma is ily élesen meg vannak különböztetve, ennek természetes magyarázata a két társadalmi osztály belső életében ma is uralkodó vezéreszmék különbözőségében keresendő. Míg a polgári társadalomban mindinkább az egyéni szabadság, az egyén függetlensége, önállósága, az osztály különbözőségek elsimítása a vezérelvek, a katonai társadalom rendeltetésénél fogva a szigorú fegyelmet, a rangfokozati elkülönítést, a feljebbvalók iránti feltétlen engedelmességet tekinti elengedhetetlen vezérelveknek. Ez utóbbi elvek [...] kívánják meg, hogy a polgárinál szigorúbb fegyelmi és büntetőjogi szabályok alatt álljanak. Ez tette szükségessé, hogy a katonai állományú egyének részére századok óta az európai államok külön büntetőtörvényeket alkottak és alkotnak ma is [...] mert a polgári igazságügyi hatóságok és bíróságok kevésbé lennének alkalmasak a katonai egyének ügyeiben való eljárásra és ítélkezésre, mint a külön e célra szervezett katonai igazságügyi hatóságok.” 217
