Borsy Judit (szerk.): Reformáció a Dél-Dunántúlon (Pécs-Kaposvár-Szekszárd, 2019)
2. Reformátusok a 18-20. században
mutató ujjával” Csetey homlokát bökdösve mondta — „ha az úrfejében van ész akkor— ... [ekkor már] saját homlokát bökdöste, nagy ingerültséggel — itt is van ám!— Nem hijjába vagyok én bíró, — megmutatom, hogy a hamis papi törvény ellen találunk mi igazságosabb törvényszéket, a mely ... [majd a papokat] is megtanítja. ” Csekey türelmesen végighallgatta az ingerült fenyegetéseket, majd távozásra szólította fel a bírót és társait, mondván mennie „kell a templomba, mert beharangoztak”. A bíró gúnyosan azt mondta erre, hogy menjen csak nyugodtan be a templomba és „nem lesz ottpresbyter-választás — majd ha előbb papot válásig tunk”. Ezután elmentek. Csekey a templomba érve örömmel látta, hogy elég sokan megjelentek és hogy beleegyeztek a szertartás utáni presbiterválasztásba. Mikor azonban erre sor került volna megjelent a bíró és ingerülten ezt mondta a gyülekezetnek: „Mit akarnak atyámfiai! Majd akkor választunk, ha elébb fólmegyünk a vallásügyi miniszterhez ... majd előbb papot választunk — éljen!” Ezután már nem lehetett választásra bírni senkit. Mindenki a bíró pártjára állt. így Csekey elment a papiakra és megpróbálta a gondnokot elszámoltatni, aki azonban megtagadta ezt, sőt „tettlegesen ” ellenállt. Ezután távozott az alesperes a községből és Várkonyba (Zengővárkonyba, a Baranya megyei településre) érve azonnal levélben tájékoztatta a történtekről Munkácsy főesperest. Levelét azzal zárta, hogy kész alperesi és tanácsbírói tisztségit letenni, sem hogy „még egyszer ez ügyben, e képzelhetetlen konok - és megátalkodott makacs nép közé küldessen”. Kérte, hogy a saját és az egyház költségeit karhatalommal hajtassák be az elmarasztaltakon.8 A főesperes 3 nappal később segítséget kért Perczel Dezső szolgabírótól. Perczel új időpont kitűzésére kérte Munkácsyt és megígérte, hogy a következő kiszálláskor Pap Gábor szolgabíró segéd fog segítséget nyújtani az egyházi végrehajtónak. A második váraljai küldetésre 1875. január 14-én került sor. Az egyház részéről — kérése ellenére — most is Csekey István alperesnek kellett menni, akinek újra meg kellett tapasztalni az ellenállást. A küldetés a világi hatóság segítsége ellenére ismét sikertelen lett. A Tolnai Református Egyházmegye főesperese, Munkácsy Sándor ezután már az alispántól kért karhatalmi támogatást 1875. április 13-i levelében. Ennek végén azt is megjegyezte, hogy nemcsak Süveg István egyházgondnok állt ellen a bírói döntésnek. Támogatták ebben a községi elöljárók és a gyülekezet többsége is.9 Érdekes, hogy egy hónappal korábban (1875. március 18.) írt levelében a főesperes még csak arra kérte a megye vezetőjét, hogy hajtassa be a váraljai református gyülekezet elöljáróin, valamint a községi bírón az egyházi bíróság eljárási illetékét, valamint a két kiszállás együttes összegét 87 forint 22 krajcárt.10 E kérésnek eleget téve az alis- páni hivatal 1875. április 5-én kiadott határozatában fel is szólította a fent nevezett személyeket az összeg befizetésére. Az irat végén a szokásos kitétel szerepelt. E szerint amennyiben 8 napon belül nem tesznek eleget a felszólításnak, közigazgatási úton fogják beszedetni a pénzt.11 8MNL TML rV.404.b. 541/1875. Csekey István alesperes 1874. december 13-i levele. 9MNL TML IV.404.b. 541/1875. Munkácsy Sándor főesperes 1875. április 13-i levele. 10MNL TML IV.404.b. 541/1875. Munkácsy Sándor főesperes 1875. március 18-i levele. nMNL TML IV.404.b. 541/1875. Az alispáni hivatal 1875. április 5-én kiadott határozata. 184
