Borsy Judit (szerk.): Reformáció a Dél-Dunántúlon (Pécs-Kaposvár-Szekszárd, 2019)

1. A reformáció születése, kibontakozása

a babonák iránt. Abban azonban egyet érthetünk, hogy egy református lelkésztől igen­csak meglepő ez a bejegyzés. Na de mért is olyan különös ez az eset? Ahhoz, hogy erre választ kapjunk, tegyünk egy utazást a reformáció berkeiben, és vizsgáljuk meg a hitújítás kapcsolatát a mágikus hitvilággal és a babonákkal. A reformáció kezdete és az okkultizmus A mohácsi csatavesztés után nagy arányban felgyorsult a reformáció terjedése Ma­gyarországon, melyet az is elősegített, hogy a csatában a katolikus egyház vezetőinek jelentős része odaveszett. A királyi Magyarország és Erdély városai nagy részben evan­gélikussá lettek és elfogadták Luther és Melanchton alapvető tételeit, az úrvacsora tanát, hogy az ember kegyelemből, csakis a hit által üdvözül, és Isten igéje a Szendélek által érvényesül. A külföldi híres egyetemeken, s aztán már 1522-től Wittenbergben is tanult ma­gyarok voltak a legjelentősebb közvetítői a reformáció terjedésének Magyarországon. A török hódítók tisztátalan és hamis hitnek tartották ugyan a kereszténységet, s nem sokat törődtek annak belső vallási viszályaival. A katolikus egyházszervezet összeom­lása a hódoltsági területeken kedvére volt a töröknek, így a reformációs mozgalmat nemcsak hogy nem akadályozta, hanem még pártolta is. A hitújítás óriási hatással volt a kontinens kulturális életére. A humanizmus mű­veltsége elsősorban a szellemi elit körében terjedt el, az általa felhalmozott szellemi értékek azonban átszűrődtek a vallási megújulásba is. A reformáció első hívei között számos humanista tudóst találhatunk, így például Philip Melanchtont6 7, aki megszál­lottja volt az asztrológiának. A horoszkópok készítése különösen nagy népszerűségre tett szert a reformáció megindulása előtti évtizedekben. Az Itáliából kiinduló reneszánsz örömmel felkarolta az asztrológusokat, akik a pápában és az itáliai fejedelmekben hatalmas pártfogókra találtak. III. Pál8 pápa annyira rabja volt a csillagjóslásnak, hogy az asztrológusok elő­zetes meghallgatása nélkül még konzisztóriumot sem hívott össze. Ugyanígy az itáliai uralkodók: Milánóban a Sforzák, Firenzében a Mediciek, Ferrarában az Este-család. A pápaság egyébként az asztrológiát is igyekezett csatasorba állítani a meginduló reformáció ellen. így Lucas Gauricus9 a VII. Kelemen pápa10 számára készített ho­6Földvári Szükh Péter református lelkész Inkén (1805 k.—1813). BECK 1935. 23. 7Philipp Melanchthon (1497—1560) német teológus, humanista tudós, reformátor, Luther Márton mel­lett a reformáció egyik legfontosabb alakja. 8III. Pál (eredeti nevén Alessandro Farnese) pápa 1534—1549-ig; az utolsó reneszánsz pápa, egyben az első az ellenreformáció korában. MÚLT KOR 9Lucas Gauricust (1475—1588) kiemelkedő asztrológusi tevékenysége miatt nevezte ki püspökké III. Pál pápa. Korábban VII. Kelemen pápa számára is készített horoszkópokat. BURCKHARDT 1896. 357. 10VII. Kelemen (eredeti nevén Giulio de'Mediá) pápa 1523—1534-ig. MÚLT KOR 80

Next

/
Oldalképek
Tartalom