Borsy Judit (szerk.): Reformáció a Dél-Dunántúlon (Pécs-Kaposvár-Szekszárd, 2019)
1. A reformáció születése, kibontakozása
pult. A kódex ismerte és differenciáltan szabályozta az elítélt megbecstelenítésére és megszégyenítésére használt büntetéseket (ezek utóbbiak között a pellengérre állítást, a templom előtt álló kalodába tételt, a szégyenketrecbe zárást, a szégyenpolcra, szégyenoszlopra állítást például a lopott holmi ráakasztásával vagy szégyen táblával). Az így Magyarországon is bevezetett megszégyenítő büntetések később átszivárogtak a közvélemény-büntetések legsúlyosabb formáiként a hazai jogszokásokba — elsősorban a városokban.10 Még a 19. század utolsó évtizedeiben Pauler Tivadar és Edvi Illés Károly is nevesíti a becsületbüntetéseken belül a „szégyenítő ésgyalázf' büntetéseket (ezek között a régi büntetési formákat is felsorolva például hajlenyírás, vezeklés, gyalázó öltöny, nyakvas, forgó kalitka, szégyenkő, bitó fa, megbélyegzés).11 Összegző munkájában Vájná Károly először a főbüntetések között veszi számba az önálló büntetési formaként alkalmazott megszégyenítő büntetéseket (pálca, korbács, vesszőcsapás, lapát- vagy furatosütés, csákányütés, kancsukával, bikacsökkel, tövissel való megcsapás, talpbőrrel megverés) és a 11 féle büntetéssúlyosbítás között elkülöníti a megszégyenítő büntetéseket (megbélyegzés, pellengér, közmunka, haj- és szak ál Ínyírás), majd következik rendszerezett bemutatásuk. Vájná elsősorban a teljesség igénye nélkül, de a reprezentativitás szándékával gyűjtött források (levéltári, kéziratos forrás, illetve megjelent tanulmányok, cikkek) alapján adatolja az egyes büntetési tételeket — láthatóan az általános és egyedi jellemzők elkülönítésére is törekedve.12 A Vájná által ismertetett megszégyenítő és megbecstelenítő13 büntetések közül témánk, illetve a szégyenkőre vonatkozó kutatások szempontjából a pellengér (szégyenfa, szégyenoszlop, bitófa)14 15 16 és az eklézsiakövetés bír jelentőséggel. A magyar nyelv értelmező szótára szerint a bitófa az olyan „karó vagy oszlop, melybez a régi fény ítő rendszerben az ítélt bűntetteseket kikötötték, s törvényszolga vagy hóhér által verették; németesen pelengér”}s A szégyenfa/szégyenoszlop Nyilvános téren felállított czplöp, csöbör, vagyis úgy nevezett bitófa, melyhez a bűntetteseket köz megszégyenítés végett büntetésül kikötni szokták.m Látható, hogy a bitófa, a szégyenfa, a szégyenoszlop között funkcionális különbséget korábban nem tettek, a pellengér pedig a bitófa német elnevezése volt.17 A szakiro10NAGY 2012. Vájná Károly magyarországi büntetéstörténeti összegző munkája, a (VÁJNÁ 1906-1907. 181 kép) öt év kutatásainak eredménye. Forrásként Vájná az addig megjelent szakirodalom széles körét, valamint a szegedi és az országos levéltárban található, a fenyítőházakra vonatkozó iratokat használta. "PAULER 1869-1870.1. 202-210, EDVI 1894. 85. 12A tanulmányban nem térünk ki a kérdés jogtörténeti, jogelméleti hátterére. Erre vonatkozóan lásd: MEZEY 1996, KABÓDI-LŐRINCZ-MEZEY 2003, KABÓDI-LŐRINCZ-MEZEY 2005, MEZEY 2010. 13 KABÓDI-LŐRINCZ-MEZEY 2005. 216-220. ,4NYÁRÁDY 1959, RÉTHLY 1909, TÉGLÁS 1912. 15 CZUCZOR-FOGARASI 1862. 90. Czuczor Gergely- Fogarasi János: A magyar nyelv szótára. Budapest, 1862. 90. 16 CZUCZOR-FOGARASI 1862. 63. 17Nyárády Mihály közöl adatokat a Nyíregyház Királytelek-pusztai szőlőben álló szégyenfáról, amely az 1843. évi, a bitófák megsemmisítését elrendelő nyíregyházi rendszabály ellenére megmaradt, és 188065
