Borsy Judit (szerk.): Reformáció a Dél-Dunántúlon (Pécs-Kaposvár-Szekszárd, 2019)
1. A reformáció születése, kibontakozása
ban volt. Maga a reform — kissé leegyszerűsítő megfogalmazásban — végül a Reformációba torkollt, lévén Luther eredetileg Ágoston-rendi szerzetes. A karmeliták reformja csak aló. század közepén indult el Spanyolországban és eredményeként létrejött a rend két ága, a sarus és a sarudan karmelitáké. Érdekesség, hogy az ő esetükben a rendi obszervancia egy olyan területről indult ki, ahol a rend épp csak megvetette a lábát. A monasztikus rendek, vagyis a bencések, a ciszterciek és a premontreiek reformjai szintén elindultak a konstanzi zsinat után, változó eredménnyel. Magyarországon Európához képest meglehetős késéssel, a 15. század utolsó harmadában, királyi támogatással kezdődtek meg a reformok, amelyek először a cisztercieket érintették. A bencések és premontreiek reformja csak aló. század elején indult, és célja a szerzetesi élet megújítása mellett a monostorok anyagi helyzetének a stabilizálása is volt. A reformmozgalomnak köszönhetően megerősödtek a monostorok egymásközti és külföldi kapcsolatai, aminek kulturális hozadéka is volt. Az egyetlen rend, amely formálisan nem kezdett reformokba ebben az időszakban, a pálosoké volt, de látva a rendi vezetés, különösen Gyöngyösi Gergely tevékenységét aló. század elején, az általa ekkor összeállított alapdokumentumokat (Inventarium, Directorium Epitoma, Vitae fratrum), azt kell mondanunk, hogy reformok zajlottak a rendben, még ha ezt nem is deklarálták.9 A késő középkori magyarországi szerzetesi reformok körülményeihez érdemes röviden áttekinteni a kolostorhálózat alakulását, az egyes rendek — alkalmasint változó — súlyát a hálózaton belül (1. táblázat, 2. ábra). Jól látszik, hogy Nyugat-Európa több területétói eltérően a monasztikus rendek, főleg a bencések jóval tovább, egészen a 14. század közepéig dominánsak voltak a kolostorhálózaton belül, és az apátságok száma még a középkor végén is jelentősnek mondható. A koldulórendek között a domonkosok és a ferencesek erős túlsúlya látszik, s mindkét rendnek volt a középkor legvégén egy komoly másodvirágzása, amely a rendi obszervanciával hozható összefüggésbe. A kolostorok számának gyarapodása a ferenceseknél jóval nagyobb volt, de nem szabad elfelejteni, hogy ez egy kivételes helyzet következménye volt. Itáliát leszámítva egész Európában Magyarországon volt a bernardinus ferenceseknek a legtöbb kolostora és a legtöbb szerzetese is.10 9 Erről és a többi rend késő középkori reformjáról Id. F. ROMHÁNYI 2019. 10 SZŰCS 1972. 220. 53
