Borsy Judit (szerk.): Reformáció a Dél-Dunántúlon (Pécs-Kaposvár-Szekszárd, 2019)
5. A reformáció öröksége
tárta a koszorúba foglalt csúcsdísz eredeti szövegét, ami a hangszer 1817. évi építését rejti chronostikonba. E’ heLÿen össze jöVö hI,V Népe Makónak az Ég ’s FÖLD Leg feLLyebb Ura szent TIszteLetére teVé. 1902. júniusban a nagycsányi reformátusok egy fiszharmonika beszerzését határozták el 600 koronáig. A helybeli közbirtokosságtól terveztek adósleveleken kölcsönt felvenni, és a kölcsönt a földjövedelemből visszafizetni. Az Angster-gyárhoz fordultak. A cég éppen új orgonát állított be a Csurgói Állami Tanítóképezdébe. A tanítóképző intézet régi, 1871-ből származó Hesse-orgonája így a nagycsányi templomba kerülhetett 620 koronáért.140 1903-ban a Szigetvári melletti Patára is használt részekből készült az ötregiszteres Angster-orgona.141 A hangszert 1982-ben megvásárolta a szentendrei gyülekezet.142 Rózsafára 1905. augusztus végén új helyettes tanító és énekvezér érkezett. Az év végére alkalmasnak kínálkozott az idő, hogy közadakozásból egy jutányos árú hangszert vegyen az egyházközség az Angster-gyártól. Ekkor került a templomukba egy barokk, eredetileg négyregiszeres pozitívorgona új játszóasztallal és a szekrénybővítményben egy pedálművel. A cég az építési szerződés szerint köteles volt a karzat alá két díszes faoszlopot is állítani.143 A gordisai gyülekezet 1906. végén egy használt anyagól készült pedál nélküli orgonát rendelt a gyártól. Nem sürgette a szállítást, csak a jó és tartós munkát várta el. A cég a mellvédbe állította a kis orgonát, aminek a homlokzati sípjait a pécsi Líceumtemplom régi orgonájából válogatta.144 A kemsei épülő templomba Szentpétery Pál református tanító szorgalmazta egy orgona beállítását, aki korábban más településen orgonistaként működött. A pénz összegyűjtését is vállalta. „Gyönyörűségessé tesz} egy gyülekezet éneklését akármilyen kis orgonának a kísérete is” jegyezte be a presbiteri jegyzőkönyvbe az 1913. évben felszentelt 140 BREL C.74.b. Nagycsány. Presb. jkv. 1902. július 13. MNL BaML XI.6. Szerződések. Opus 384 Csurgói Állami Tanítóképezde és opus 401/b. Nagycsány ref. Carl Hesse (1808—1892) bécsi orgonaépítő. HESSE [1873], 141 MNL BaML XI.6. Szerződések. Opus 414 Patapoklosi ref. SOLYMOSI 1996-1997. 356. 142A Szentendrei Ref. Egyházközség története, http://szre.hu/az-egyhazkozseg-tortenete/ [2012. 01. 06.] 143 BREL C.97.b. Rózsafa. Presb. jkv. 1905. augusztus 27., december 29., 1906. március 13. és 20. MNL BaML XI.6. Szerződések. Rajzok. Opus 524 Rózsafa ref Dunántúli Protestáns l^ap, 1906. április 15., 252. 144MNL BaML XI.6. Rajzok., Iroda-könyvek. Opus 563 Gordisa ref. A Líceum-templom régi orgonáját Focht Ferenc építette. 515