Borsy Judit (szerk.): Reformáció a Dél-Dunántúlon (Pécs-Kaposvár-Szekszárd, 2019)

5. A reformáció öröksége

Katádfán is 1939-ben szólalt meg először az orgona.112 Az ötregiszteres pneuma­tikus Mayer-hangszer a 2. világháborút követően némán állt a kóruson, és a lelkész újságban hirdette meg az 1970-es években. Az orgonát a tiszakerecsenyi református lelkészházaspár, Lőrincz Gyula Gáspár és felesége saját költségén vette meg, és a temp­lomba állította. A hangszer nemcsak istentiszteleti célokat szolgált, hanem a gyermekek zenei tanulmányait is segítette, és Lőrincz Katalint az orgonaművészet felé irányí­totta.113 1939-ben Rádfalvára négy tervet is küldött az Angster-gyár a gyülekezet kérésére, azonban a kísérő levélben hangsúlyozta, hogy pedálos változatot ajánl, „mert amabban rejlő mélyhangok kitűnően megalapozzák az orgona összhangját. ” Az egyházközségnek 1941. novemberig sikerült törlesztenie a pedálos, négyregiszteres kisorgona vételárát.114 Fonyódon 1936-ban épült a reformátusok és az evangélikusok által máig közösen használt protestáns templom. 1939-ben Szakolczay-Riegler Ernő (1890—1968) orgona­művész, a Zeneakadémia tanára megtervezte egy ötregiszteres orgona hangszínvilágát, de megrendelésre máig nem került sor.115 Nagybajomban a gyülekezet régóta vágyott egy orgonára. A hangszer szentelési is­tentiszteletére 1939. májusban zsúfolásig megtelt a templom a szomszédos falvak kál­vinistáival is, de még katolikus atyafiakkal is. Az Angster-orgona ára a karzat átalakításával együtt 5200 pengő volt, amelyet közadakozásból gyűjtöttek össze.116 Néhány hónappal később Kisbajomban is ünnepeltek egy orgonát. Itt az olcsóbb árat ajánló Barakovits János (1875—1951) rákospalotai műorgona építő készítette a hang­szert 96-os számú opuszaként.117 * A 2. világháború kezdeti éveiben két gyülekezet rendelt orgonát Mayer Alberttól, 1940-ben a zádori és 1941-ben a drávagárdonyi. A zádori templomban első ízben fel­csendülő hangok után írta a protestáns sajtó az orgonáról: „tömör, széphangzású hangszer, mely méltó arra, hogy az ősi 600 éves templomban Isten dicsőítését fejezze hd.M18 A drávagárdonyi orgonához szükséges összeg előteremtésében a tanító járt elől jó példával. Többek között a tanítványai a községben tojást gyűjtöttek, amelyeket értékesítettek. Az orgona árához az egyházmegye is hozzájárult.119 mBREL C.45. Katádfa. Mayer Albert terve. 1938. "3KOVÁCS 1989. 564. és Veress Róbert tiszakerecsenyi lelkész szíves közlése. A hangszer a lelkészhá­zaspár távozásakor elkerült a templomból. I14BREL C.95. Rádfalva. Orgonairatok. MNL BaML XI.6. Szerződések. Opus 1206 Rádfalva ref. Fo­lyószámlakönyv 1935. január 1-től 1938. 299. "5MNL BaML XI.6. Levelezések. Fonyód protestáns. 116Dunántúli Protestáns Eap, 1939. május 21., 3. MNL BaML XI. 6. Szerződések. Opus 1181 Nagybajom ref. 117MNL BaML XI.6. Levelezések. Kisbajom ref. A kisbajomi romos játszóasztal cégtábláján a felirat: „Építette Barakovits János műorgona építő Rákospalota. Op. 96. ” "8Templom- és orgonaszentelés Zádorban. Dunántúli Protestáns Eap, 1940. december 8., 246-247. 119 Dunántúli Protestáns Eap, 1941. augusztus 31., 179-180. 511

Next

/
Oldalképek
Tartalom