Borsy Judit (szerk.): Reformáció a Dél-Dunántúlon (Pécs-Kaposvár-Szekszárd, 2019)

5. A reformáció öröksége

1910. augusztusban néhány nap különbséggel ünnepelte két Tolna vármegyei gyü­lekezet az új Angster-orgonáját. Mindkét hírről tudósított az egykorú hetilap. „Kajda- csőn a református hívek évtizedes vágya vált valóra, az úgyszólván fillérenként megtakarított 3500 koronával előállított orgonával. ” És Decsen népes gyülekezet állíttatott kétmanuálos ,gyó­nj örűgóth stílű orgonát. ” A szép összhangzatú orgonát Krausz Gusztáv mutatta be.93 Nagy Lajos esperes a belsősomogyi egyházmegye közgyűlésén 1912-ben a múlt év eseményeit felsorolva beszámolt Inkéről és Nagykorpádról, ahol a hívek áldozatkész­ségével „a hitbuzgóság élesítésére s az isteni tisztelet szépségének fokozására” új orgonák ké­szültek. Az inkei reformátusok pótszerződésben „papucs nyomással’ működő redőnyszerkezetet is kértek cégtől a hangerő dinamikájának szabályozására.94 Az or­gona megsemmisült 1945. nagypénteken, amikor a visszavonuló német csapatok fel­robbantották a tornyot, és az a templomtetőre dőlve romba döntött mindent.95 A somogyi Nagykorpád reformátusai önkéntesen adakoztak az orgonára. 1911- ben meghívták Angster Józsefet, de pályázati úton megkeresték a budapesti Rieger Ottó gyárt, a debreceni Kerékgyártó Istvánt (1834—1920) és a rákospalotai Országh Sándort is. Ez utóbbi gyárostól rendelték meg a hangszert, amelyet 1912. virágvasár­nap szenteltek fel.96 97 1945. nyarán Fekecs István lelkész az Angster-gyárhoz fordult le­vélben: „Minden valószínűség szerint uj orgonát kell templomunkban beállítanunk. Eddigi 8 változatú, [...] generálj avito tt orgonánk a múlt téli háború alatt — lévén községünk 4 hónapon át harci frontban — szinte teljesen tönkrement. A templomtetőre rászakadt torony a mennyezetet és kart és rajta az orgonát jól összezúzta és néhány kgr-nyi összenyomódott dnksipján, játékkaszpiján és esetlegfujtatója egyes részeinek és épségben levő deszkáinak felhaszpálhatásán kívül más felhasz- nálható darabja alig van. ’>n Új orgonára azóta sem adódott lehetőség. 1911-ben 2.100 koronát szánt a bürüs-váradi anyaegyház orgonára három évi tör­lesztéssel. Az Angster-cég a budapesti Egyházi Műipari Kiállításra98 1908-ban készített orgonáját ajánlotta, aminek magasabb volt az ára a különleges orgonaház és a magas ón tartalmú homlokzati sípok miatt. A hangszer a pécsi székesegyházban volt ideig­lenesen felállítva, ahol a presbiterek egy csoportja megtekintette és meghallgatta. A személyes benyomások alapján a gyülekezet a hangszer megvétele mellett határozott. A magasabb árat az önkéntes ajánlások biztosították.99 93 Tolnavármegye és Közérdek, 1910. augusztus 18., 5. és augusztus 22., 4. MNL BaML XI.6. Szerződések. Opus 713 Kajdacs ref. és opus 715 Decs ref. 94Belsősomogyi Ref. Egyházmegye kgy. jkv. Csurgó, 1912. július 24. Csurgó, 1912. 28-29. MNL BaML XI.6. Szerződések. Opus 758 Inke ref. 95 BERKES-PÁTI ms. 96DtREL III. 20. Nagykorpádi Ref. Egyházközség iratai. Presbitériumi jkv. 1911. október 8., 22., decem­ber 8., 1912. március 24. és 31. 97 MNL BaML XI.6. Levelezések. Nagykorpád ref. Fekecs István lelkész levele az Angster-gyárnak. Nagy­korpád. 1945. augusztus 30. 98 A Műcsarnokban 1908. szeptember 7 és 24. között megrendezett kiállítás teljes neve: A Magyar Ipar- művészeti Társulat Egyházművészeti Kiállítása. 99 BREL C.17.b. Bürüs-Várad. Presb. jkv. 1911. január 22., május 14. és 18. 508

Next

/
Oldalképek
Tartalom