Borsy Judit (szerk.): Reformáció a Dél-Dunántúlon (Pécs-Kaposvár-Szekszárd, 2019)

5. A reformáció öröksége

továbbra is az iskolásfiúk fogják használni; az orgonától napkeletfelöl levőpadokatpedig egyedül csak a’ dalárda tagjai használhatják. ’n 1892. november 13-án a 470 lelket számláló gyűdi kis egyházban is lélekemelő ün­nepély volt. A község 600 forintos adománya és a hívek önkéntes áldozatából egy kel­lemes hangú, nyolc változatú orgonát épített Biebert József 1190 forintos jutányos áron. Az orgona pianója a korabeli sajtó szerint „könnyekig meghatotta a gyülekezetét.,!,i Teleki leányegyház orgonaavatásakor 1890-ben az esperes örült az ömlőkkel, „és buzdította őket továbbra is vallásukhoz való hű ragaszkodásra, hitöknek megőrzésére, s egyházuk fientartásához szükséges áldozatkészségre?'4 A templomban az orgona és a szószék az or­szágban egyedülállóan egyetlen kompozíciót alkot. A szószékkorona az orgonát is megkoronázza Szalay Gyula orgonaépítő műve. A Somogy vármegyei Bálványoson a 19. század első felében épített templom bol­tozata a század végére megrepedt, és a tetőzet pusztulásnak indult. A boltozat meg­erősítéskor 1896-ban „a hívek, kiknek régóta vágyásuk volt orgonára, dacára temérdek költségüknek, önkényt ajánlkoztak az új orgonának megvételére. Szalai Gyula müorgona-építő Székesfehérváron épített egy új orgonát 1300 firtért. ” A templomot az orgonával szeptember 27-én szentelték.72 73 74 75 A gyülekezet 1948-ban tervezte a hangszer kijavíttatását és az 1. világháború óta hiányzó homlokzati sípok pótlását, de a munkák azóta is elmaradtak. A hangszer évtizedek óta romos.76 Nemesdéden 1898-ban nemes Lukács Károly és neje ajándékozta a míves Szalay- orgonát a gyülekezetnek. Az ára 1200 korona volt, és a gyülekezet további 150 koro­nával járult a szállítási és felállítási költségekhez. Néhány hónap múlva a presbitérium megállapította a tanító éves orgonálási díját. A lélekpénz felemelésével 50 korona kész­pénzt kapott, valamint három literrel nagyobb mérőt készítettek, amivel a rozsot, ku­koricát mérték neki gabonaszedéskor, és öt kocsi fa is jutott neki.77 1898-ban Hedrehelyen nagy ívű építkezés része lett az orgona. Új templomot emel­tek, az egyházi épületeket tatarozták, és a templomot körülkerítették összesen 40.000 koronáért. Az új hangszert Országh Sándor készítette, aki ekkor már orgonagyáros­ként művelte iparát Rákospalotán.78 Viszlón 1900-ban a templom százéves évfordulója alkalmából a gyülekezeti tagok az istenházat renováltatták, és fő ékességként egy új, márványból készült úrasztalát 72BREL C.119.b. Vajszló. Presb. jkv. 1893. január 2., 20. és 1894. január 5. 73Túri Lajos: Orgona-avatás Gyűdön és még valami. Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892. november 24., 781-782. 74M.I.: Orgonaszentelés Telekiben. Protestáns Egyházi és Iskolai l^ap, 1890. február 2., 156-157. 75 Cs. I.: Templomszentelés Bálványoson. Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896. október 11. 655. 7(1 MN 1. BaML XI.6. Levelezések. Bálványos ref. 77Lélekpénz: a hívőktől készpénzben fizetett járandóság. Dunántúli Protestáns Lap, 1898. junius 26., 422- 423. DtREL III.25. Nemesdédi Ref. Egyházközség iratai. Presbitériumi jkv. 1898. március 3. 27. május 15. augusztus 7. 78Belsősomogyi ev. ref. Egyházmegye kgy. jkv. Csurgó, 1899. július 11. Kaposvár, 1899. 23. 505

Next

/
Oldalképek
Tartalom