Borsy Judit (szerk.): Reformáció a Dél-Dunántúlon (Pécs-Kaposvár-Szekszárd, 2019)
5. A reformáció öröksége
11. Tordinci (1231, 1232) Az egyetlen horvát református község két kötete közül az elsőt még magyar nyelven, 1888-ban két nyelven vezették (a nevek természetesen horvátok), a második pedig teljes egészében horvátul íródott. Egyúttal ez a két kötet került szakszerű restauráslásra a szakma korszerű követelményei szerint a Horvát Állami Levéltárban, éspedig még levéltári átvételük előtt. Várdaróc (1289) Amint már említettük, ez az anyakönyv szorul legsürgősebben restaurálásra. Benne, az anyakönyvi adatokon kívül, bejegyzést találunk a konfirmáltakról, a falu lélekszámáról, valamint, hogy ebből hányán fizetnek lukmát. 1848. június 25. összeírták a lakosok számát, valamint feltüntették az eklézsia és a tanító jövedelmét. 12. Vörösmart (1413) A könyv bevezetőjéből megtudjuk, hogy a harmadik kötetről van szó, de sajnos nem ismeretes az előző kettő sorsa vagy holléte. Ez az egyeden a levéltárban őrzött református anyakönyvek közül, ahol feljegyezték az első világháborúban elhunyt helyi katonák nevét. A nyilván nagyszámú nazarénus hívő születési és elhalálozási adatai (1872-1895) ebben a kötetben külön fejezetben szerepelnek. Összefoglalás Az Eszéki Állami Levéltárban őrzött református anyakönyvek nem csupán a kötelező anyakönyvi adatokat tartalmazzák, amelyek köztudottan már önmagukban is rendkívül fontos kutatási források. A 18. század végén, nagyjából a 19. század közepéig, számos érdekes, a helyi egyházközség életéből sokat eláruló adatot is tartalmaznak, melyet a fenti szemelvények remélhetőleg jól illusztálnak. Az idézett eredeti szövegrészietek pedig betekintést nyújtanak arról, hogy ezek a matrikulák milyen izgalmas források az „édes anyanyelv” kutatásához is. 455
