Borsy Judit (szerk.): Reformáció a Dél-Dunántúlon (Pécs-Kaposvár-Szekszárd, 2019)
1. A reformáció születése, kibontakozása
miatt. Az ellenfél területén a pusztítás, a magáén a várak fenntartása és építése a megkövetelt. Önálló önfenntartó gazdaságot igyekeznek kiépíteni, ugyanakkor teljesen ráutaltak a szembenálló vonalra, az feltételezi a saját létüket is. Önálló vármegyéken felül nyúló gazdasági adóztató területet igyekeznek kiépíteni a határvidék várai és ehhez saját jogi rendszert. Kialakul egy új réteg a nemest, parasztkatonát magába foglaló vitézlő rend. Külön morál létezik, egy sajátos etikai kódex. A határ összeköt és elválaszt. Természetesen egy sor fenntartással a 15—18. századi magyarországi végvári katonaságra is alkalmazhatjuk ezt az elméletet. A katonatársadalom itt is külön kezelendő az ország lakosságától, de nemcsak ők, hanem az a népesség is, amely harcok ellenére itt élt és maradt, és egészen vagy részlegesen felhagyva régi életformájával, ehhez alkalmazkodott. A katonaság tehát furcsa szimbiózisban élt a környék lakosságával. A kétirányú kulturális hatást szinte nem is kell hangsúlyoznom. A 16. század első felében északra húzódó végvári vonal magyar—délszláv csapatai a környék parasztjaiból, nemeseiből töltődtek fel, a század végére. A katonák közvetítették életformájukat Megpróbáltak új egyházszervezetet kialakítani az új környezetben.21 A délvidéken a reformáció elterjedése mindenképpen összekötött egy ekkor már 100 éves „apokaliptikus hagyománnyal”, az életforma pedig a katonasággal. Katonaparasztsággá alakult át a terület parasztnépessége is a század folyamán és belenyomorodott ebbe az életformába. Én úgy értelmezem, hogy e folyamat lelki-ideológiai háttere, „válságkezelő ps^ihés reakciója” volt a reformáció. Három területet vizsgáltam, amely a 16. századi oszmán áttörés után Szakály Ferenc szerint az első ellenállási csomópontokat kialakította.22 Az egyik Magyarország kapuja Temesvár volt, annak eleste után pedig Gyula vidéke, a másik kapu Szigetvár, a harmadik Eger volt. A várak többszöri sort alkottak a fővár elestével ki volt jelölve már a helyet átvevő új központi szervező erőd szerepe az 1550-es években. Munkámhoz az egyetlen ebből a műfajból a 16. századi Magyarországon ránk maradt protestáns prédikátori életrajzot használtam Szegedi Kis Istvánét, aki meggyőződésem szerint élete folyamán szolgálati helyül azokat a várakat és hadtápvárosokat választotta, melyek katonai központok voltak, a két délvidéki centrum Szigetvár és Temesvár környezetében. Olyan erődök meglátogatása után érkezett dunántúli szolgálati helyére, mint Gyula, Csanád, Makó, Temesvár. Ha valaki a reformáció helvét ágának magyarországi elterjedésével foglalkozik, óhatatlanul az ő személyéhez és életrajzához tér vissza, és próbálja a szöveget más másodlagos forrásokkal összevetni, a negyedszázadot felölelő történet eseményeiből következtetést levonni. 1541—1570 közötti korszakot fogja át, (vizsgált korszakunkat), amely érdekesen egybeesik Magyarország három részre tagolódásának és politikai egységei kialakulásának időszakával és a protestáns felekezetek — a következő századokban legjelentősebb részeinek — elválásával, mint az evangélikus, református és unitárius egyházakká szerveződésével. 21 Az elméletről bővebben Öze 2006. és Öze 2016. 73-77. „Ütközőzóna” című fejezet. 22 SZAKÁLY 1981. 39
