Borsy Judit (szerk.): Reformáció a Dél-Dunántúlon (Pécs-Kaposvár-Szekszárd, 2019)
4. Protestánsok a 20. század második felében
közös tároló helyiségek stb.) használata tekintetében ideiglenes megállapodást kellett kötni. Ha az állami tulajdonba került épületet vagy helyiséget nem pusztán tanítás céljára, hanem más célra is (istentisztelet, lelkészi hivatal, egyházközségi, ifjúsági, egyesületi ülésterem stb.) használták, ezt a használatot az eddigi módon továbbra is biztosítani kellett mindaddig, amíg egyéb elhelyezésről gondoskodás nem történik. Nem tartoztak az iskolai és tanulóotthoni felszerelés alá a kegyeleti célokat szolgáló képek, szobrok vagy egyéb emléktárgyak (például szentképek, vallási tárgyú szobrok). Ez utóbbiakat az iskolafenntartó jogosult volt elvinni. Nem államosították az alkalmazottak és tanulók magántulajdonát, egyházi célokat szolgáló helyiségek berendezéseit, illetve a nem iskolai célt szolgáló gyűjteményeket vagy könyvtárakat stb.88 Az 1948. június 17-én a vallás- és közoktatásügyi minisztériumban tartott értekezleten Dr. Ortutay Gyula szóbeli utasítást adott, miszerint az államosítás végrehajtásakor nem szabad túlmenni a törvény szellemén, „ne tolódjunk ettől balra”.[...] >yA törvény nem vallásellenes célzatú, minden szavunkra vigyázzunk!’*9 A következő hetekben a kormányzat számára kulcsfontosságú volt, hogy a fenntartásába került iskolákban mindenhol tiszta, felújított épületekben induljon meg a tanítás, bizonyítva, hogy az állami kezelésbe vétel csak hasznot hozott az iskoláknak. Ez a társadalom bevonása nélkül nem történhetett volna meg. Szerte az országban a „Dolgozók a% iskoláért” mozgalom keretében indult meg az újjáépítés.90 Falujáró csoportok alakultak, melyek a falvak lakosságát az iskolák felújításában való részvételre, ebben a városi munkássággal történő összefogásra agitálták, egyben politikai propagandát is kifejtettek. A községekben gyűléseket szerveztek, ahol a felújítások feltételeit, várható költségeit vitatták meg. A gyűléseken iskolabizottságok alakultak. A falvakból küldöttségek keresték fel az MDP megyei bizottságát és kérték az iskolák felújítását. Ehhez napszámot, fuvart, nyersanyagot ajánlottak fel. Keszü község elöljárósága és nemzeti bizottsága az MDP megyei bizottságának írt köszönő levelében egyenesen „napsugaras aranybíd”-nak titulálta az együttműködést, melyen a városnak és falunak találkoznia kell, hogy együtt munkálják „a népi demokrácia megdönthetetlen hatalmas épületét”.91 A mozgalom sikere fontos politikai kérdés volt. Angyal János miniszteri osztályfőnök kifejtette: „Népi demokráciánkban az iskola nem önmagában álló, izolált intézmény, hanem különféle társadalmi és népi szervek találkozási területe. ” Elrendelte, hogy a nevelő kapcsolódjon be abba az országos mozgalomba, melynek célja az államosított iskolák helyreállítása és rendbehozatala. Legyen a pedagógus a „Dolgozók az iskoláért ” mozgalom motorja, segítse és támogassa az MNDSZ munkáját, vegyen részt a gazdák többtermelési megmozdulásaiban, az 88Az iskolaállamosítási törvény végrehajtásáról intézkedő 8000/1948. VKM rendelet. 89MNL BaML VI. 502. 2333/1948. 90 A mozgalom megalakulásáról lásd: Dunántúli Napló, 1948. július 18. 3. 91MNL BaML XXXV. 36. 2. 62. Dolgozók az iskoláért akcióra vonatkozó iratok. Szendőrinci járás iratai. 333
