Borsy Judit (szerk.): Reformáció a Dél-Dunántúlon (Pécs-Kaposvár-Szekszárd, 2019)
1. A reformáció születése, kibontakozása
A 18. század folyamán erősödött a valdens mozgalom. Egy szardiniai-piemonti királyságban, melyet Napóleon hozott létre és különböző neveken volt ismert, kezdődött el a valdensek és a zsidók egyenjogúsítása. 1848-ban Károly Albert király (Carlo Alberto) pátensben biztosította a valdensek polgári és politikai jogait, 1850-ben pedig kidolgoztatta az alpokbeli helységek polgári iskoláinak rendszerét. Ezzel a folyamattal nagyjából egybeesik Charles Beckwith (1789-1862) működése. A kanadai angol fiatalember előbb visszatért ősei hazájába, hogy harcoljon Napóleon ellen. Hamarosan Wellington csapatába került, majd a különböző csatákban magát kitüntetve gyorsan emelkedett a ranglétrán. Ott volt Waterloo-nál, súlyosan meg is sebesült, amputálni kellett a bal lábát. A katonai tevékenységtől, bár formailag a hadsereg tagja maradt, teljesen visszavonult. 1827-ben olvasott először egy utazó leírásában a valdens völgyekről és azok lakóiról, még abban az évben odautazott, majd mind több és több időt töltött ott. Legtöbbször csak a túl meleg időszakokra tért vissza hazájába, majd 1850-ben véglegesen Itáliába költözött. A falábú generális ,,Generale con la gamba di legnd' már 1827-től kezdve a valdensek életének megjobbításán dolgozott. Legelőször is a tanügy terén fejtette ki áldásos tevékenységét: felszerelésben és épületekben, módszertanban és tanárképzésben, minden területen segített, javított, bővített. Több mint 120 négyosztályos falusi iskolát hozott létre, megszervezte a gazdasági ismeretek oktatását, a tanítóképzést. Igen fontosnak tartotta a nőoktatást is. Templomok építésében segédkezett: Torre Pellice, Roderetto, Rora, Torino — ez utóbbit 1853-ban szentelték fel.27 (4. kép, 547. p.) Szívén viselte a nyelvtanítást is, ugyanis az északitáliai népesség jelentős része csak franciául beszélt. Próbált bizonyos hatást gyakorolni a vallási életre. Szorgalmazta a presbiteri rendszer bevezetését, illetve a püspök (moderatore) szerepének módosítását, de a javaslatai nem találtak elfogadásra. Torre Pellice-ben érte a halál, fiatal várandós feleséget hagyva maga után, egyeden leánya a halála után született. A valdensek nagy támogatói voltak Itália egyesülésének, az állam és egyház mérsékelt szétválasztásának. Az egységes Itália28 létrejöttét a valdensek közép- és délolaszországi szétrajzása követte. A nehéz gazdasági helyzet miatt már a 19. század második felétől kezdve emigráltak, elsősorban, 1856-tól Dél-Amerikába. Ma mintegy 13 000-en élnek Argentínában és Uruguay-ban. Később Észak-Amerikába, az Egyesült Államokba, elsősorban Észak-Karolinába, illetve Michigan és Ohio államokba is kiköltöztek. 1698-tól már éltek valdensek a Rajna folyó déli részein, ezen valdensek 27Torino számunkra Kossuth Lajoshoz kötődik. Kossuth korábban is járt Itáliában, Genova-ban temette el feleségét és Vilma leányát, de száműzetése leghosszabb szakaszát (1861-től) Torino-ban élte; előbb a városban két helyen is, majd a város mellett, Collegno al Barraccone-ban egy villában, majd 1882-től ismét Torino-ban, a Via dei Mille 22-ben lakott haláláig. (A házon, az első emeled erkély mellett ma emléktábla van, a közeli parkban 1936 óta mellszobor áll, Stróbl Alajos tanítványának, Dankó Józsefnek a szobra.) Nem lévén más protestáns templom a városban, ide, a valdens templomba járt az evangélikus Kossuth Lajos száműzetése egész ideje alatt, és itt is lett felravatalozva 1894-ben. http://kozterkep.hu > kossuth-lajos [2018. szeptember 20.] 28 Olaszországnak előbb Torino, majd Firenze, végül 1871-től Róma lett a fővárosa. 19
