Borsy Judit (szerk.): Reformáció a Dél-Dunántúlon (Pécs-Kaposvár-Szekszárd, 2019)
2. Reformátusok a 18-20. században
3. tábláit. A Felsőbaranyai Református Egyházmegye lelkészeinek nyelvtudása (1817) Beszélt nyelv Egy Kettő Három Négy Öt Nincs adat Latin 7 Német 8 Latin-német 11 Latin-görög 3 Latin-tót 2 Német-francia 1 Latin-német-francia 2 Latin-görög-héber 2 Latin-német-héber 1 Latin-német-görög-francia 1 Latin-német-görög-horvát 1 Latin-német-görög-héber 12 Latin-német-görög-héber- francia 1 Nincs adat 11 Összesen 15 17 5 14 1 11 Százalék 23,8 27,0 7,9 22,2 1,6 17,5 A református lelkészek szolgálati helye igen gyakran változott. Egyik helyről a másikra csak a feljebbvalójuk tudtával mehettek, de a szerződést az illető egyházközséggel kötötték. A papmarasztás, papmenesztés intézményét az 1791. évi budai református zsinat igyekezett megszüntetni, azzal az engedménnyel, hogy háromévenként lehetett csak egy-egy egyházmegyében egyszerre meneszteni azokat a lelkészeket, akiket semmiképpen nem akartak marasztani. A papmarasztás nem csupán rendkívül megalázó intézmény volt, hanem az emberi rosszindulatnak szinte korládan teret engedett, ami kiszolgáltatottá tette a lelkipásztort.16 Tipikusnak mondható Halász Gábor esete, aki tanítóként két helyen szolgált 3-3 évig, Bogádon szentelték fel 1799-ben, majd 17 év alatt összesen négy helyen szolgált lelkészként. Szaporcán öt évet, Drávaszabolcson öt évet, Drávaszerdahelyen hét évet, Lúzsokon egy évet töltött. Az 1817-ben szolgálatban lévő lelkészek 49,2%-a öt éve, vagy öt évnél kevesebb ideje működött az adott egyházközségben. 20,6%-uk legfeljebb ,6CSOHÁNY 2014. 101. 146
