Borsy Judit (szerk.): Reformáció a Dél-Dunántúlon (Pécs-Kaposvár-Szekszárd, 2019)

2. Reformátusok a 18-20. században

mester 1748-tól már Kisbajomban, 1750-től Somogyhatvanban, végül Kisasszondon lelkészkedett.46

A tanítás mellett az iskolamesterek lelkészi feladatokat is végeztek. Mindennapi feladatuk volt a hívekkel együtt Istent énekben és imában dicsérni, vasárnap Bibliát olvasni, továbbá énekszóval temetést végezni és/ vagy halott mellett virrasztani.

A tanítók fizetése rendkívül szerény és változatos volt, általában 1 /3-a a lelkészekének. S általános volt a pénz mellett a természetbeni javadalom, amihez hozzátartozott a sorkoszt is, azaz minden nap másik háznál kapták az ebédet.

Amennyiben összegezni akarnám a korabeli helyzetről alkotott képet, csak ismételni lehet sokak által megfogalmazott gondolatokat: Magyarországon csak lassan kezdett terjedni az írásbeliség, a falusi társadalom nagy többsége még a 18. század közepén sem tudott írni és olvasni. Ebben szerepet játszott az iskolától való idegenkedés is, az alacsony színvonalú oktatás, zömében műveleden, a tanulóknál alig többet tudó iskolamesterek, ill. a reformátusok esetében a korlátozások és tilalmak. Az iskolamesterek feladata elsősorban nem a tanítás volt, hanem az egyházi szolgálat. Ráadásul a nép tanítója gyakran került szembe a néppel (legtöbbször a jövedelem és annak kifizetése miatt). A tanító csak akkor tudta elfogadtatni magát, ha az általa közvetített tudást szervesen tudta kapcsolni a közösség hagyományos értékeihez és szükségleteihez.

“KÖBLÖS 2011. 54.