Borsy Judit (szerk.): Reformáció a Dél-Dunántúlon (Pécs-Kaposvár-Szekszárd, 2019)
2. Reformátusok a 18-20. században
paplakuktól és iskolájuktól megfosztva más helyeken kényszerültek menedéket s lelkiekben vigaszt keresni. 1723 körül a Német Birodalom különböző tartományaiból az említett földesúr, Kun Ferenc római vallású német lakókkal népesítette be azt a városrészt, amely a mai időkben is Németfalu (Deutschdorf) névre hallgat, s 1727-ben megalapították a római katolikus egyházközséget. S bár nem maradtak fenn dokumentumok, csak az egyházközség idősebb tagjainak kétséget kizáró közléséből mégis kijelenthető, hogy az idő tájt Bonyhád faluba egymás után beköltözhettek evangélikus lakosok is, részben a Német Birodalom különböző falvaiból, részben a néhai gróf Claude Florimond Mercy de Argenteau által a környező, csaknem abban az időben újra betelepített falvakból. De a Türelmi Rendelet kihirdetéséig az evangélikusok kedveződen sorsot tapasztaltak Bonyhádon. Ugyanis semmiféle vallásgyakorlattal nem rendelkezve római katolikus papot és iskolarektort tartottak, és 1770-1781 között, amikor Vinkler katolikus pap költségén fényes katolikus templom, papiak és ispotály épült, számtalan és csaknem elviselheteden úgynevezett kézi és igásrobotot kellett nyújtaniuk, amint ismételt könyörgő leveleikből is kiderül, amelyeket hiába intéztek a tisztelendő tolnai szeniorátushoz. Miután a Türelmi Rendelet által jobbra fordult az evangélikusok sorsa, a bonyhádiak lelke is újjászületett az 1784. január 26-án Pozsonyban kibocsátott határozat által, melyben miután vallásszabadságot engedtek a szomszéd majosiaknak, a bonyhádiak ehhez az egyházközséghez csatlakoztak. Fellelkesülve elsőként rögtön abban az időben megfogadták, hogy iskolát építenek, és előimádkozó iskolarektort hívnak, s bár 625 ágostai hitvallást vallót számoltak meg a városban, azt, amit elhatároztak, csak 1787- ben tudták elérni. Tehát, miután egyik telepestől ez évben megvásárolták a telkét, az ifjúság nevelésére és az istentiszteletre szolgáló iskolát építettek azon a helyen, ahol azóta is áll. 1795-ben elnyerve a templomépítés szabadságát, toronnyal, harangokkal és órával ellátott új templomot emeltek, s ezt 1800. augusztus 20-án ünnepélyesen felszentelték. Az 1787-es évtől 1816-ig a bonyhádi evangélikusok a majosi egyházközséghez csatlakozva előimádkozó iskolarektorral s négy éven keresztül a szomszédból a szent úrvacsora szolgáltatására átjövő majosi lelkésszel rendelkezve szabad saját vallásgyakorlatot folytattak. 1815-ben a vármegye engedélyével, az egyházi elöljáróság egyetértésével paplakot építve az anyaközösségtől elváltak és 1816-tól saját helyi lelkészt tartottak. Bonyhád mezővárosában ez időben 256 pár, 1162 lélek evangélikus élt, mindnyájan németek, ezért az istentiszteletet is német nyelven szokták tartani, nagyrészt telepes parasztok, földműveléssel, szőlőműveléssel, különösen dohánytermesztéssel foglalkoznak, de akad közöttük majdnem mindenféle mesterember, kereskedő, szatócs. Valamennyien serényen kedvelik az ékességet külsejükön, házaikban és vagyonúkban, vallásukhoz erősen ragaszkodók, az erkölcsösségben megnyilvánuló vallási buzgalomban mégsem 104
