Veltzé Alajos (szerk.): A mi hőseink - Katonáink hőstettei a világháborúban (Budapest, 1916)

Huszarbravurok

61

H uszárbravurok.

Huszárok, huszárok, nyalka szép vitézek . . . Nyalkának nyalka most is a huszár, de az «ilajszínű» dolmányon nem ragyog már, «sárga gomb», legalább a harctéren nem, mert a huszár is csukaszürkében jár ott. Szürke a ruha, szürke a gomb s bizony gyakran szürke a bajusz is, mert a haza védelmében egymás mellett harcol az újonc fiú és a népfölkelő apa. Lovon ül most is a huszár, de nem mindig. Ha kell, leszáll a lóról és gyalogosan rohanja meg az ellenséges lövészárkot.

De bár a régi romantika, mikor a lovasság csillogva és ragyogva száguldott a csatatéren, véget is ért és a modern háborút «üres csatasíkon láthatatlan hadseregek» vívják, a huszárnak, kardnak, bátor szívnek, jó lónak most is meg van a becsülete. Most is gyakran nyílik alkalom arra, hogy a huszárság fölelevenítse a lovagkort és kardjával írja nevét a hadtörténelembe. Ilyen alkalom nagyon is gyakori. Mikor a huszárság ellenséges lovasság rohamát utasítja vissza, mikor lesben állva merész rohammal tör elő, mikor kis osztagai a földerítés alkalmával vakmerőén az ellenség hátában teremnek, minduntalan fölelevenedik a régi regényes világ. Még pedig sokszoros veszedelem közepette, mert a huszár, ha lovon ül, mindig kiteszi magát a megsemmisítő golyózápornak.

Rengeteg huszárbravúrt jegyeztek föl ebben a háborúban is. Hadd beszéljük el két huszár hőstettét.

Geley Ferenc és Kiss Lajos 2-ik ezredbeli huszárokat kémszemlére küldték, hogy az előnyomuló ellenség erejét kipuhatolják és a parancsnokságnak erről jelentést tegyenek. Amint huszárjaink mindenfelé nézdegélve, előre kocognak, észreveszik, hogy hat kozák egy csapat fogoly népföl kelőt kísér.

— Pajtás, ott hagyjuk-e a muszka körme közt ezeket a népfölkelőket? — kérdi az egyik.

— Dehogy hagyjuk. Kiszabadítjuk őket a muszka körmiből, de azokat a körmöket is magunkkal visszük